Dotkom
Vírusfertőzés: veszélyben vagyunk Csernobil miatt
Szokatlan vírustámadás áldozatául eshet számítógépünk, ha nem figyelünk oda. Egy régi és egy új vírus kombinációjából jött létre a legújabb fenyegetés.
Egyedül nem megy – szólt a régi sláger. Van, amikor mégis, ám akkor is jól jön egy segítőtárs. Pontosan ez történt az év legtöbb fertőzését produkáló Klez vírus H variánsával is, felbukkantak az első olyan fertőzések, amelyek a féregnek „köszönhetően” a Chernobyl nevű vírust is jelentették.
A Chernobyl négy évvel ezelőtt kezdett terjedni, akkor keresztségben a W95.CIH nevet kapta. Jelenlegi variánsát a W95.CIH.1049 kódra keresztelték, amiből látszik, hogy már nem először mutálódik. Az 1049-es és a négy évvel ezelőtti eredeti között az a különbség, hogy míg a régi vírus április 26-án aktiválta magát, az új változat augusztus 2-án lép működésbe.
Vincent Weafer, a Symantec Biztonsági csoportjának vezető igazgatója elmondta, hogy a Chernobyllal „feljavított” Klez fertőzésekről már a múlt hét végén hírt kaptak, de naponta csak pár ilyen típusú támadásról van tudomásuk. A szakértő hozzátette, hogy ugyan a legtöbb víruskereső program ismeri a Chernobyl működési elvét és képes is azt felismerni, valamint eltávolítani, egyáltalán nem szokott egy ilyen régi, a vírustörténelem homályában már elveszni vélt példány felbukkanni.
Nem árt azonban résen lenni, a Klez H variánsa nagyon agresszív, a Kaspersky laborjának statisztikái szerint április hónapban az összes fertőzések majdnem 95 (!) százalékáért ez a példány volt felelős. A brit MessageLabs a világon a harmadik legnagyobb fertőzést produkáló vírusnak titulálta (a második helyen a Badtrans, az első helyen a SirCam áll).
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/05/07/virusfertozes-veszelyben-vagyunk-csernobil-miatt/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





