Dotkom
A Nintendo volt a Microsoft álma
Kiderült, hogy a Microsoft potom 25 milliárd dollárért is hajlandó lett volna a Nintendót megvásárolni – és tönkre tenni…
Az Opening the Xbox: Inside Microsoft´s Plan to Unleash an Entertainment Revolution című könyv szerint a Microsoft úgy vélte, hogy érdemes lenne 25 milliárd dollárt kifizetnie a japán játékóriásért. A könyv leírja, hogy a Nintendo amerikai elnöke, Minoru Arakawa nem egészen értette a Microsoft ajánlatát. „Meg voltam lepődve” – ismerte el – „Nem volt szükségünk pénzre, azt gondoltam, hogy csak vicc az egész.”
Arakawa mégis elfogadta az ajánlatot, és komoly tárgyalásokat kezdeményezett a vállalat japán részlegével. „Úgy tűnt, hogy a Nintendo néhány vezetője érdeklődik, és a tárgyalások elhúzódtak” – írja a könyv. „Hatszor vagy hétszer találkoztak egymással a delegációk. A Microsoft szerette volna a GameCube konzolokat az Xbox mögé szorítani, azonban a Nintendo vezérigazgatója, Hiroshi Yamauchi nem támogatta az ötletet, s 2000 januárjára túltárgyalta az ügyet.”
A két vállalat képviselői szerencsét kívántak egymásnak. „A mi célunk az volt, hogy megtartsuk függetlenségüket, de a tárgyalások során kiderült, hogy a mi céljaink és a Microsoft céljai nagyon eltérnek egymástól” – folytatta Minoru Arakawa.
Mint kiderült, a Microsoft nemcsak a Nintendóval folytatott tárgyalásokat, hanem a Segával is, azonban az üzlet egyik féllel sem jött össze…
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/04/28/a-nintendo-volt-a-microsoft-alma/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





