Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mi köze van a Microsoftnak a mozifilmekhez?

Dotkom

Mi köze van a Microsoftnak a mozifilmekhez?

Több, mint hinnénk, köszönhetően egy nemrég bejelentett megállapodásnak, s ez az összefonódás még szorosabb is lehet a jövőben…

A Microsoft újabb piacot igyekszik meghódítani, ez pedig nem más, mint a film és televízió ipar. Egy Las Vegasban tartott konferencia keretein belül nyilvánosságra hozta a vezetés, hogy több meghatározó céggel is sikerült megállapodni a Windows Media Player által kezelt formátum kompatibilitásának kiterjesztéséről – többek közt az Adobe, az Avid és a Thomson tartozik ezen társaságok közé.

A jelenlegi Windows Media Playernél egy sokkal fejlettebb technológiára épülő alkalmazást kívánnak bemutatni még az év vége előtt (ez kódnevén a Corona). Ennek segítségével (a Microsoft szerint) olcsóbbá válhatna a mozifilmek szétosztása és a TV adások közvetítése (bár azt be kell ismerni, hogy ennek széles körű elterjedése csak évek múltán következik majd be, ha egyáltalán bekövetkezik).

Ugyan többen vaporware-nek tartják a Microsoft ezen termékét, de ha elkészül, akkor konkurenciája lehet a RealNetworks vállalatnak. Mindazonáltal a filmipar óvatos, a Napster példájából kiindulva inkább kivár, nehogy hasonló helyzet alakulhasson ki, mint az audió állományok esetében (bár az egyre terjedő szélessávú Internet-kapcsolatok már most is arra csábítják a felhasználót, hogy éljen a nagy sebesség nyújtotta előnyökkel). Korunk jellemzője egy mondatba összesűrítve elhangzott a konferencia alatt: a médiatartalom digitálissá válása azt jelentheti, hogy azt bárhova el lehet juttatni és így elvész az irányítás az adott tartalom felett…



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés