Dotkom
Hazudós Morpheus
A magát korábban szende szűzként semmilyen adatot nem gyűjtő file-cserélő alkalmazásként hirdető Morpheusról csúnya dolgok kerültek napvilágra…
Rájöttek, hogy a korábban magát az adatgyűjtő szoftverektől (például Kazaa) élesen elhatároló Morpheus készítője, a StreamCast Networks nem “egészen” mondott igazat. Nevezhetjük akár gerinctelennek is, hiszen kiderült, hogy ő is beállt a sorba: a Morpheus telepítésével a felhasználó egy apró megfigyelőprogramot is telepít.
A Morpheus funkcióitól immár független trójai program azt figyeli, mikor látogat a felhasználó online boltokba. Különösen a Radioshack.com-ot és az Ebay.com-ot szereti, ugyanis ezek jutalékot fizetnek a StreamCastnak, ha az ő oldaláról jutott hozzájuk a felhasználó. A Morpheus által telepített trójai program pedig éppen ezt hiteti el az online üzletekkel.
A StreamCast állítja, hogy a program nem gyűjt személyes információkat, azonban – ezek után – nem tudni, még miket csinálhat a Gnutella-motorra épülő Morpheus, aminek preview változatát március 1. óta mintegy 30 millióan töltötték le.
Mint ismeretes, a Morpheusnak nem ez az első stiklije: korábban már felröppent a – szerencsére kacsának bizonyult – hír, hogy találtak benne olyan biztonsági rést, amely segítségével az őt futtató számítógép merevlemezéhez hozzá lehetett férni. Akkor a szándékosság kizárható volt. Most nem…
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/03/21/hazudos-morpheus/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





