Dotkom
Ismét emelkedik a memória ára
Jelentősen drágul a memória, a chipgyártók ugyanis tovább növelik az árakat.
Tavaly ősszel nagyon olcsóvá váltak az SDRAM modulok, köszönhetően annak, hogy a chipgyártók grandiózus árversenybe kezdtek egymás piacaiért. Ennek az lett a vége, hogy az árak már az előállítási költségek alatt jártak, vagyis egy cég kevésbé lett volna veszteséges, ha teljesen leáll a gyártással.
Még november végén megkezdődött az áremelkedés (ennek bekövetkezésére mindenki számított), ami kisebb nagyobb léptekkel egész mostanáig tart. Sajnos (a gyártók szemszögéből nézve szerencsére) a trend továbbra sem fordul meg, a héten közölték a nagy memóriagyártó cégek viszonteladóikkal az újabb árakat, melyek természetesen magasabbak a korábbi értéknél. A korábban 3,25 és 3,5 dolláros érték között pihenő memóriaárak most 4 dollár környékére emelkednek.
Az 55-57 dolláros, 256 MB kapacitású OEM modulok így akár 10 dollárral is megdrágulhatnak, ennek nyilvánvalóan hatása lesz a komplett konfigurációkra is. Ráadásul hosszú távon még jobban növekedni fognak az árak.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/02/18/ismet-emelkedik-a-memoria-ara/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





