Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jövő év elején debütál a PDA-karóra

Dotkom

Jövő év elején debütál a PDA-karóra

Hol vannak már azok az idők, amikor egy számológépes órával még el lehetett dicsekedni. Új időket élünk, néhány hónap múlva ugyanis már egy PDA-órával hívhatja fel magára a figyelmet az ember.

A Fossil nevű amerikai óragyártó cég 2002 elején fogja piacra dobni Wrist PDA névre keresztelt termékét, amely tulajdonképpen egy karóra és egy személyi titkár, azaz egy PDA keresztezése.

Az újfajta termék két változatban lesz elérhető, az egyik a Wrist PDA nevet viseli és a Palm operációs rendszerrel kompatibilis (ezt használja többek között a Handspring Visor, a Sony Clié stb.), míg Wrist PDA/PC nevű társa a Pocket PC-t futtató tenyérgépekkel képes együttműködni (ilyenek például a Compaq iPaq, vagy a HP Jornada). Mindkét változat 145 dolláros ajánlott kereskedelmi áron lesz megvásárolható a jövő év elejétől a Fossil weboldalán, illetve egyes boltokban.

A 44x50x15 mm-es méretekkel és 75 grammos tömeggel rendelkező óra belsejében egy 8 bites Epson processzor, valamint egy infravörös adó-vevő egység található. Ez utóbbi segítségével az eszköz 10 cm távolságig 57 Kbps-os sebességgel képes kommunikálni más IrDA porttal rendelkező eszközökkel, például egy hagyományos palmtoppal.

A Wrist PDA 190 KB memóriával rendelkezik (plusz 48 KB ROM-mal), ebbe a gyártó közlése szerint 1100 darab cím, közel 6000 darab naptári bejegyzés, 350 feljegyzés fér el (ezenkívül 20 darab virtuális névjegykártyát képes fogadni a Wrist PDA egy másik hasonló óráról vagy PDA-ról).

Mivel ez az eszköz tulajdonképpen csak egy karóra, ne is várjuk, hogy bonyolultabb alkalmazásokat tudjon futtatni, igazából csak adatok (telefonszámok, dátumok stb.) tárolására, illetve figyelmeztetők beállítására képes. Az eszköz a benne lévő adatokat 102×64 pixeles felbontású LCD kijelzőjén keresztül képes megjeleníteni. Kezelése az óra alsó részén található négyirányú nyíllal, illetve a mellette lévő két gombbal történik. Érdemes megtekinteni a gyártó weboldalán elhelyezett flashes demót!

Két darab CR2302-es lítiumos gombelemről az óra állítólag 1,5-3 hónapig képes üzemelni átlagos használat mellett. Fontos még megemlíteni azt is, hogy az óra 30 méterig vízálló!

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés