Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már 300 millió eszközön veszik igénybe a SmartThings Find szolgáltatást

App

Már 300 millió eszközön veszik igénybe a SmartThings Find szolgáltatást

Már 300 millió eszközön veszik igénybe a SmartThings Find szolgáltatást

A Samsung bejelentette, hogy a felhasználók már 300 millió eszközön veszik igénybe a SmartThings Find szolgáltatást.

Ez egyben azt is jelenti, hogy ennyi regisztrált vagy csatlakoztatott készülék segíthet megtalálni eltűnt eszközeinket, legyen szó például Galaxy okostelefonokról, okosórákról vagy a Galaxy SmartTagre csatlakoztatott tárgyakról. 

A 300 millió regisztrált eszköz nemcsak egy újabb mérföldkő a SmartThings Find történetében, hanem egyben egy gyors és folyamatos növekedés eredménye is. 2022 júliusa óta a szolgáltatás másfélszeres növekedést ért el, vagyis mindössze tíz hónap alatt 100 millióval nőtt a csatlakoztatott vagy regisztrált készülékek száma. Ez egyet jelent az alkalmazás hatékonyságának növekedésével is, hiszen minden egyes csatlakoztatott eszköz segítséget nyújthat a felhasználóknak egy másik készülék helyének meghatározásában.

„Nagyon örülünk a SmartThings Find szolgáltatás kiemelkedő eredményeinek. Az összekapcsolt eszközeink ökoszisztémája számos új lehetőséget kínál a felhasználóknak, többek között nem kell idegeskedniük, ha féltett készülékeiket valahova elteszik és ott felejtik, hiszen az alkalmazás segítségével könnyedén megtalálhatják azokat – mondta Jaeyeon Jung, a Samsung Electronics ügyvezető alelnöke és a SmartThings csapat vezetője. – A SmartThings Find által biztosított előnyök mellett ugyanakkor kiemelten fontos számunkra a technológia biztonságos használata, ezért a szolgáltatás fokozott biztonsági és adatvédelmi funkciókkal rendelkezik a felhasználói adatok, valamint a visszaélések elleni védelem érdekében. Szintén ezirányú elkötelezettségünket erősítik azok az iparág különböző szereplőivel való együttműködések, melyek további biztonságot jelentő specifikációk és szabványok kidolgozását támogatják.” 

A SmartThings Find szolgáltatás többféle Samsung Galaxy készüléket – így például okostelefonokat, tableteket, okosórákat, valamint fülhallgatókat – képes megtalálni. Emellett pedig szintén hatékony azoknak a tárgyaknak a helymeghatározásában, amelyekre Galaxy SmartTag vagy SmartTag+ eszközt rögzítettek, így például a kulcsok vagy a poggyászok esetében.

Nyugalom a kényelemnek és a biztonságnak köszönhetően

A SmartThings Find szolgáltatás egyre több felhasználónak biztosít előnyöket, a Samsungnak pedig továbbra is elsődleges, hogy számukra biztonságot és védelmet nyújtson. A privát információk megőrzésének érdekében, a SmartThings Find titkosítja a felhasználói adatokat, a Samsung Knox, – a Samsung Galaxy készülékek biztonsági platformja – pedig a további védelemről gondoskodik. A készülék helymeghatározási adatai csak a felhasználó engedélyével oszthatók meg másokkal, az egyes eszközök azonosítója pedig 15 percenként változik és anonim módon tárolódik.

Az Android és iOS készülékek felhasználói az „Ismeretlen tagek keresése a közelben” funkcióval akár a közelükben lévő, ám ismeretlen eszközökről is információt kaphatnak. Az alkalmazás segítségével ugyanis könnyedén bemérhetik az adott készülék jelerősségét, ezzel megtudhatják, milyen közel van a tartózkodási helyükhöz, valamint azonosítást követően akár „Biztonságban van” címkével is megjelölhetik.

A SmartThings Find „Ismeretlen követő észlelése” funkciója további biztonságot jelenthet a Galaxy felhasználók számára azáltál, hogy értesítését küld az illetéktelen vagy ismeretlen SmartTag követésekről. Ez a helymeghatározó szolgáltatásokkal való visszaélések megakadályozásában nyújthat védelmet.

A funkció a SmartThings alkalmazáson belül, a „Élettér” fülön található „Find” szolgáltatás bekapcsolásával aktiválható. A beállítások menüpontban a felhasználóknak lehetőségük van be-, illetve kikapcsolni az „Ismeretlen követő észlelése” funkciót, vagy manuálisan is kereshetnek ismeretlen készülékeket a közelükben.


További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További App

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés