310, e-mailes csalásért letartóztatott spanyol

Malagában összesen 310 ember kezén csattant a bilincs. A vád: több mint 100 millió euróra rúgó kár okozása e-mailes csalással. A közismertebb nevén 419-es csalás arra alapult, hogy a hiszékeny emberekkel elhitették: lottón nyertek; majd aki bedőlt, attól igyekeztek minél több pénzt kicsalni, a nyeremény felvételével kapcsolatos költségekre hivatkozva. A hatóságok bizakodóak: úgy vélik, hogy minden idők legnagyobb 419-es csalássorozatának elkövetőit sikerült kézre keríteniük, s ennek következtében drasztikusan visszaeshet a csaló elektronikus üzenetek száma az Interneten.

A Nílus kódnevű „hadművelet” a Dél-Spanyolországban tevékenykedő banda minél több tagjának letartóztatását tűzte ki célul. A helyi rendőrségtől nem kevesebb mint 400 rendőr vett részt az akcióban, illetve az FBI ügynökeinek és az USA postai szolgáltatásánál dolgozók tucatjai járultak hozzá a sikerhez. Maga a egyébként vizsgálat még 2003-ban kezdődött, akkor 166 otthonban végeztek házkutatást a hatóságok, Malaga, Benalmádena, Mijas, Torremolinos és Marbella városokban. A rendőrség 218 ezer eurónyi összeget, 2000 mobiltelefont, 327 számítógépet és 165 faxgépet foglalt le.

Nem csak elektronikus úton igyekeztek megszabadítani a pénzüktől a hiszékeny embereket, számoltak be a nyomozást végző személyek a nyilvánosságnak. Kiderült, hogy körülbelül 6 millió „klasszikus” 419-es levelet is szétküldtek. Ezek között a lottózási trükk mellett bevetették Szaddam Husszein nevét vagy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás következtében összedőlt World Trade Center tornyai között rekedt pénz „kimentését” is.

Összesen több mint 20 ezer ember esett áldozatául a fenti körnek: 45 ország polgárai közül kerültek ki a károsultak. A közkedvelt országok a következők voltak: Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Japán és számos gazdagabb arab ország.

Történelem, módszertan

Maga a 419-es csalás még a 80-as évek végén jelent meg, akkor még csak papíralapon. A múlt század kilencvenes éveinek közepére azonban annyira felerősödött ez a jelenség Nigériában, hogy a Föld fejlettebb államainak újságaiban sorra jelentek meg az embereket a veszélyre figyelmeztető cikkek – mindezt az afrikai ország pénzelésében. Egyéb segítséget azonban nem nyújtott a kormányzat, s az átvert áldozatok és a kicsalt pénzek összege folyamatosan nőtt; erre az Internet elterjedése csak rásegített.

Többnyire azzal szedtek ki pénzt a hiszékenyekből, hogy az ország valamely intézményének vagy hatalmon levő személyének a zárolt, de titokban hozzáférhető pénzét, illetve annak egy részét ígérték oda a ˝segíteni akaró˝ embereknek. Természetesen ahhoz, hogy a gyakran több tízmilliósnak beállított összegeket ki lehessen hozni Nigériából, pénz kellett, ezt pedig az áldozatoknak kellett állniuk – akik legtöbbször hosszasan és sokat ˝tejeltek˝. Előfordult azonban olyan eset is, amikor egy üzletembert Afrikába csábítottak, s ott túszul ejtették, váltságdíjat követelve szabadon bocsátásáért cserébe.