Dotkom
Megvan a világ legetikusabb vállalata
A Ricoh bejelentette, hogy az etikus üzleti gyakorlat normáit meghatározó globális Ethisphere Institute szerint 2016-ban a világ legetikusabb vállalata lett.
Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Ethisphere és vele együtt A Világ Legetikusabb Vállalatai minősítés, amely azokat a cégeket ismeri el, melyek összehangolják az elvet a cselekedettel, fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy megbízható részei legyenek az üzleti ökoszisztémának, és mindezek által képesek alakítani a jövő ipari normáit, a legjobb gyakorlatot mutatva a vállalatok számára.
A Ricoh hetedik alkalommal érdemelte ki ezt az elismerést, ami hangsúlyozza erős elkötelezettségét a vezető üzleti etikai irányzatok és gyakorlatok iránt, így biztosítva hosszú távon fenntartható értékeket ügyfeleinek, dolgozóinak, szállítóinak, szabályozó testületeinek és befektetőinek.
“Globális vállalatként a becsületes és tisztességes üzletvitel értékei mentén végezzük munkánkat, ezért nyertük el ismételten az Ethisphere Institute ’A Világ Legetikusabb Vállalata’ díját” – mondta Donna Venable, a Ricoh Americas Corporation Humánerőforrásért felelős alelnöke. „Úgy vélem, ez az elismerés a jutalma annak a számtalan sikeres kezdeményezésnek, amelyet az elmúlt 80 év során globális technológiai vállalatként indítottunk útjára. Ezek a programok és az üzleti etika iránti elkötelezettség vállalati filozófiánk elengedhetetlen részét alkotják; ennek köszönhető, hogy a vállalatok egy olyan, megbízható partnerként tekintenek ránk, amely segítséget nyújt számukra az üzleti információk megőrzésében, átalakításában és kezelésében – napjaink dinamikus munkakörnyezeteiben is.”
“Az Ethisphere folyamatosan újraértékeli és méri az üzleti magatartási sztenderdeket. Azok a vállalatok, amelyek vezető szerepet játszanak az olyan sztenderdekben, mint a vállalati állampolgárság, a tisztesség, vagy a transzparencia, értékesebbek a befektetők, a közösségek, az ügyfelek és a munkavállalók szemében, amely szilárd, fenntartható üzleti előnyt jelent” – mondta Timothy Erblich, az Ethisphere ügyvezető igazgatója. „Gratulálunk mindenkinek a Ricoh-nál A Világ Legetikusabb Vállalata elismerésért”.
Elbírálás és pontozás
A Világ Legetikusabb Vállalata cím kiadását megelőző értékelés az Ethisphere Institute Ethics Quotient™ (EQ) rendszerén alapul, amelyet többéves kutatás során fejlesztettek ki, az Ethisphere Methodology Advisory Panel szakértő tanácsadói pedig tovább vizsgáltak és pontosítottak. Az EQ objektív, következetes és szabványosított értékelést nyújt a vállalat teljesítménye szempontjából. Az összegyűjtött információ inkább egy átfogó mintát biztosít a fő kompetenciákhoz, és nem olyan konkrét elemeket vizsgál, mint például a vállalatirányítás, az üzleti kockázat, a fenntarthatóság, vagy a teljesítmény.
A pontozás négy fő kategória értékelésével történik: üzleti etika és törvényi megfelelés (35%), vállalati állampolgárság és felelősség (20%), etika kultúra (20%), vállalatvezetés (15%) és iparági szerep, innováció és hírnév (10%).
Díjazottak
A Világ Legetikusabb Vállalatai 2016 elismerésben részesülő cégek teljes listája itt található: http://worldsmostethicalcompanies.ethisphere.com/honorees/.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2016/03/17/megvan-a-vilag-legetikusabb-vallalata/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






