Connect with us
Hirdetés

technokrata

További sötét titkok a Worldcomnál

Dotkom

További sötét titkok a Worldcomnál

Újabb sötét ügyek kerültek napvilágra az amerikai Worldcom céggel kapcsolatban. A cég menedzsmentjét már 2 évvel ezelőtt figyelmeztette az egyik munkatárs a mérleghamisítással kapcsolatban, az ügynek azonban nem lett folytatása.

Az amerikai telekommunikációs óriáscég mérleghamisítási ügye világszerte nagy felháborodást váltott ki, befolyásolta a világ tőzsdéit és további mérleghamisítási ügyek felszínre kerülését indította meg.

Bill Tauzin, az amerikai gazdasági felügyelet képviselője az amerikai ABC tévécsatornának adott nyilatkozatában elmondta: ´a Worldcomnál már több mint 2 éve hamisították a mérlegeredményeket. Bizonyítékaink vannak rá, hogy 2000-ben egy Worldcom-munkatárs felhívta a vezetőség figyelmét a pénzügyi osztály hibás könyvelésére, azonban az ügy kivizsgálása helyett hallgatásra kötelezték a kollégát.´

A Wall Street Journal értesülése szerint a munkatárs a Worldcom könyvvizsgáló-cégét is értesítette, azonban szavai itt sem találtak nyitott fülekre.

Tauzin elmondása szerint a felügyelet 5 láda iratot vizsgált eddig át. A vizsgálat során 3,85 millió dollárnyi hamis könyvelést fedeztek fel. A botrány kitörése miatt a Worldcom pénzügyi igazgatóját, Scott Sullivant elbocsátották.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/07/15/tovabbi-sotet-titkok-a-worldcomnal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés