Dotkom
Mit szólnál ha mindent látnál a sötétben? Már ez is lehetséges!
Egy szer hatására akár 50 méterre is elláthatunk az éjszaka közepén!
Régen sci-fi filmek sajátossága volt a mindent látó szuperhős, lassan pedig a valóságban is találkozhatunk majd ezekkel az emberekkel. Természetesen nem arról van szó, hogy titokban szuperemberek születtek, pusztán az orvostudomány fejlődött elképesztő mértékben.
A különleges képességet a Chlorin e6 nevű, fényérzékeny anyagnak köszönhetjük, ez ugyanis elképesztő mértékben felerősíti a szem képességeit. A szer vizsgálatához a képen is látható úriember segítségét vették igénybe, aki a tesztek alatt akár az 50 méterre lévő betűk között is különbséget tudott tenni, illetve az sem volt akadály számára, hogy a sötét erdőben lézerfénnyel mutasson rá az elbújt emberekre. Ez utóbbi az “átlagos” szemmel rendelkező tesztalanyok esetén csak 33%-kban sikerült. Az anyag a jelenlegi vizsgálatok alapján semmiféle negatív hatással nem jár, például a tesztalany szervezetéből másnap reggelre már nyom nélkül eltűnt.
Az még egyelőre nem világos, hogy vajon kereskedelmi forgalomban is megjelenik-e a Chlorin e6, vagy az orvostudomány privilégiuma marad és a gyengén látókon segítenek majd vele.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2015/03/27/mit-szolnal-ha-mindent-latnal-a-sotetben-mar-ez-is-lehetseges/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






