Dotkom
Az Amnesty International vezető informatikai cégeket perel
Az emberi jogokat védő szervezet célkeresztjében többek között a Sun, a Cisco, a Microsoft, és további vezető informatikai cégek szerepelnek.
Az emberi jogokat védő Amnesty International számos informatikai óriáscéget perelt be a kínai kormánynak nyújtott segítségért. A State Control of the Internet in China című jelentésükben leírják, hogy többek között a Sun Microsystems, a Cisco Systems, a Microsoft és a Nortel Networks jelentős segítséget nyújtottak a kínai kormánynak az ország Internet-forgalmának ellenőrizhetőségét és cenzúrázhatóságát illetően.
Mint a jelentésből kiderül, eddig 33 kínai magánszemélyt vettek őrizetbe jogtalan Internet-használatért, ez a szám pedig várhatóan tovább fog emelkedni. A letartóztatott személyek nagy része saját véleményét fejtette ki egy-egy oldalon, és terjesztette az Interneten keresztül. Az Amnesty International értesülése szerint 2 elítélt a kínai rendőrség kínzásainak következtében hunyt el.
A jelentésben említett Websense visszautasította a vádakat, a Microsoft szóvivője ellenben kifejtette, hogy a Microsoft érdeke az ügyfelek elégedettsége. A Microsoft által kifejlesztett technológiák alkalmazásának módjáért a konszern nem felel.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2002/11/28/az-amnesty-international-vezeto-informatikai-cegeket-perel/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





