Connect with us
Hirdetés

technokrata

A HTC 8X kapja először a WP8-as frissítést

Dotkom

A HTC 8X kapja először a WP8-as frissítést

Ráadásul a szolgáltatók és a PC is kimarad a mókából, ugyanis OTA (over-the-air) frissítést kap a készülék.

Elsőnek lenni szívás is meg jó is. Szívás, mert az újítások néha visszaütnek, király is, mert így elsőként próbálhatunk ki minden újdonságot. A Windows Phone 8X by HTC tulajdonosok máris örülhetnek, ugyanis jön az első frissítés a készülékre, méghozzá OTA formájában, vagyis a szolgáltatónak nincs beleszólási joga abba, hogy mikor kapják meg a frissítéseket a felhasználók. Az egyik újítás, hogy innentől nem szakad meg a WiFi kapcsolat, ha lezárjuk a készüléket (már ha akarjuk). Ez sokakat idegesített eddig, ugyanis ha lezártuk a készüléket, a WiFi-kapcsolat is megszűnt azonnal. Ezenkívül még számos bug-ot kijavítottak, mint hogy SMS-sel elutasítsunk egy bejövő hívást, egyszerre több szöveges üzenetet is töröljünk vagy hogy szövegeket piszkozatként mentsünk el. Igen, ezek olyan alapdolgok, amiket nem is értünk, hogy a Microsoft eddig miért hagyott ki, de jobb később, mint soha.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2012/12/13/a-htc-8x-kapja-eloszor-a-wp8-as-frissitest/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés