Iránban könnyen megoldották az internet cenzúrázását: egyszerűen semmi se megy. Február 10-e óta szünetel az országban az összes Google szolgáltatás elérése, így nem megy se a YouTube, se a Gmail, de ugyanígy tiltólistára került a Hotmail is, de egyre nehezebb olvasni az iráni weblapokat és hírportálokat is, mivel egyre jobban szűrik a tartalmakat a hatóságok, így sok iráni állampolgár valószínűleg örökre lemondhat ezen szolgáltatásokról.
Persze jogos a félelem, hiszen az internetnek is köszönhető, hogy az arab világ lakosai jól informáltak lettek és erőt adtak egymásnak, hogy fel merjenek lépni diktátoraik, elnökeik ellen, akik mindent megtesznek, hogy a hatalom a kezükben maradhasson. Az internet fegyver az uralom ellen, ezért kell az erős cenzúra és az elszigeteltség. Erre pedig a legjobb példa talán Észak-Korea, ahol mindössze pár weboldal létezik, melyek általában a kormány szócsöve a határaikon túliakhoz és főként magukat dicsőítik bennük.
2014. dec. 30.
Összeszedtük nektek 2014 legjobb startup ötleteit és legsikeresebb projektjeit.2014. dec. 29.
2014-ben sem úsztuk meg bukások nélkül. Most összeszedtük, melyek voltak az igazi baklövések, azok, amelyeket minden bizonnyal...2014. dec. 28.
Összeszedtük az idei év legolvasottabb cikkeit és tesztjeit. Reméljük jövőre még közelebb hozhatjuk a technológia világát kedves...2014. dec. 27.
Utánajártunk, mit tehetünk ha az ajándékunk mondjuk hibás, vagy nem tetszik, esetleg kettő lett belőle.2014. dec. 15.
Várady Zsolt, az iWiW alapítója az elmúlt hónapokban azzal került be a médiába, hogy feljelentette valamennyi, Magyarországon...2014. dec. 18.
A Google új emailkezelő alkalmazása már Android Wear-en is használható.2014. dec. 19.
Az EDAG már a tavalyi Genfi Autószalonon is megpróbálta megmutatni nekünk, hogy a Genesis nevű tanulmányautó vázszerkezete...2014. dec. 18.
A DARPA robotkar remekül teljesített a tesztalanyoknál.2014. dec. 08.
A Huawei neve ismert a világban és egyre inkább ismert Magyarországon is. Számos olyan termékükkel találkozhatunk, amelyek...2014. dec. 18.
A remek naptár applikáció Android Wear változata hamarosan elérhető lesz.2014. dec. 12.
Tovább növekszik az elektromos kisautó hatótávja.2014. dec. 18.
Idén a miniprojektor.hu és a Flimbox Live jóvoltából volt alkalmunk karácsonyi nyereményjátékot hirdetni, melynek keretében 2 db...

Kommentek: