Connect with us

technokrata

Teszt: Sony Xperia T2 Ultra – A legjobb dupla

Mobil tesztek

Teszt: Sony Xperia T2 Ultra – A legjobb dupla

Az okostelefon jó dolog. Ha még nagy is, az még jobb. Ha ehhez még teljesen kompromisszummentes a belseje, az a legjobb. És ha végül még dupla SIM-es is, az a tökéletes. De akkor miért nincs ilyen? De van! A tesztünk tárgyát képező Sony Xperia T2 Ultra ráadásul a jelenleg kapható legjobb dupla SIM-es készülék.

És hogy el ne felejtsem, már itt az elején hangsúlyozom: 100 magyar ezres alatt vagy kicsit felette vehetjük meg, attól függően, hogy mit kérünk hozzá. Mit kapni ennyiért? B brand-es, kínai cuccokat, amelyeknél azért kell ám szerencse, hogy a jót kifogjuk. Ez meg itt egy Sony, ennyiért? Valahol itt érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy egy ilyet nekem ki kell próbálni. Előre szólok, hogy a lényeg a dupla SIM, minden más szempontot e-mögé rendeltem. A T2 Ultra két változatban kapható, a szimpla SIM-es maximum az árával hívhatja fel magára a figyelmet, amúgy semmi nagy durranás nincs benne. Nade kérem, ha ehhez az egyébként majdnemhogy átlagos telefonhoz hozzáteszünk még egy plusz SIM-fogadó aljzatot és így egyszerre két telefonszámot tud elkezelni… ugye, hogy máris más a gyerek fekvése?

XperiaT2UltraTeszt001

Miért is fontos a dupla SIM? Jó kérdés. Kinek, miért. Akik céges és saját telefonnal szenvednek, azok tudják, hogy mekkora teher két telefont magunkkal cipelni. Nálam nem ez a lényeg. Nálam az a lényeg, hogy az internet a zsebemben legyen. A mobilinternet, mégpedig mindig, mindenhol. Megjártam én a hadak útját és végigpróbáltam mindent, de semmi sem volt jó. Alapból a beszédes csomagokhoz köthető mobilnetek idehaza még csak-csak elmennek, ezeknek csak a pofátlanul magas ára idegesített, de az nagyon. Hogy egy hónapra 5000 forint körül fizessek 4-5 GB-s csomagért? Hogy aztán a hó végén vagy még előbb mindig rá kelljen fizessek néhány ezrest, mert elfogy? Na, ez nekem nem a jön be.

XperiaT2UltraTeszt004

Ha pedig külföldre megyünk? Még uniós országban is lehúznak, nemhogy az Unión kívül. Uniós országban ugyanis van lehetőség adatroamningra, aranyáron. Az ember napi 2 ezresért kap 100 MB-ot (!!!), nem elírás, száz megabájtot? Vicces lenne, de nincs kedvem nevetni a saját nyomoromon. Unión kívüli országnál meg további horror, mégpedig a feldarabolós fajtából. Kéremszépen, én ezt nem kérem! Úgyhogy ezidáig – mármint a dupla SIM-es korszak beköszöntéig – amikor külföldre mentem, visszaléptem pár évet az időben a wifitől-wifiig ugrálós NYOMORBA. Ebbe a nyomorba taszítják az embert a mobilszolgáltatók, mégpedig kivétel nélkül. Fohászkodhatunk mi, hogy “Mindennapi mobilnetünket add meg nekünk ma!”, de valójában a siralomvölgy jut csak. Ezért érezzük megváltásnak a dupla SIM-es telefonokat.

XperiaT2UltraTeszt005

Mert mi is történik az ember digitális életével, ha dupla SIM-es telefon vásárol. Ráadásul kártyafüggetlent? Nos, hazai mobilnternetezésnél nagyjából megnégyszereződik a felhasználható adatmennyiség ugyanazért a pénzért. Ehhez semmi mást nem kell tenni, minthogy a második SIM foglalatba vásárolunk különálló mobilinternetet. Nekem 4050 forintos 5 GB helyett most 6000 forintos 20 GB van és az már bizony mindenre elég. Amikor külföldre megyünk – és ezért fontos a kártyafüggetlen telefon – a második foglalatba betesszük a helyi szolgáltatótól megvásárolt feltöltős mobilnetet és megint csak normális áron juthatunk hozzá akárhol mobilinternethez. Sakk-matt!

XperiaT2UltraTeszt010

Ilyen előzmények után érthető, hogy miért is ragaszkodom én a dupla SIM-hez annyira, hogy érte erős kompromisszumokat is hajlandó voltam és vagyok kötni. Próbáltam én már kínai telefonokat, amelyek egyébként mind jók, de nekem nem voltak elég jók. Valami mindig hibádzott, valami mindig fájt. Talán a ConCorde telefonjai voltak azok, amelyek leginkább megközelítették az én igényszintemet is, de a – számomra nagyon fontos és tényleg – tökéletes kamera ezekből is hiányzott. A Sony Xperia T2 Ultrával pedig nem fáj semmi, még a lassabb – de nem lassú – processzort is szívesen viselem. És meg is ragadtuk a telefon lényegét: kompromisszum nélkül kapjuk a dupla SIM-et. VÉGRE!

XperiaT2UltraTeszt007

A forma-faktort azért hangsúlyoznám, mert ez a készülék nem kicsi. Hanem nagy. 6 colos képátmérővel rendelkezik, így tényleg csak a phabletek iránt fogékonyaknak ajánlom. Nagyon lényeges, hogy nem szétszerelhető, így aki szereti az akksit cserélgetni, annak is csalódást fog okozni. Az akkumulátort egyébként nem kell cserélgetni, dupla SIM ide vagy oda, este tízkor az esetek többségében még 50% körül van, ha nagyon nyúzom, akkor 30%-ig sikerül meríteni. Ebben folyamatos mobilinternet-kapcsolat van, millió e-mail, napi minimálisan 3 óra internetes zenehallgatás (Google Play Zene és Spotify) és a focivébé alatt még egy-két meccs megnézése is a vonaton, a mindigTV segítségével. Mondhatjuk tehát, hogy a felhasználási mód az átlagostól erősebb nyúzást jelent, de bírja ezt is.

XperiaT2UltraTeszt006

A titok a 720×1280-as felbontású kijelzőben is keresendő. Mindig mondtam, hogy ekkora átmérőjű kijelzőrke barokkos túlzás a fullHD, az Xperia Z Ultráról átváltva például semmi különbséget nem érzek. A kisebb felbontást a rendszer könnyebben mozgatja, ettől (is) van a kisebb étvágy. Nameg a négymagos, 1,4 GHz-es Qualcomm MSM8928-asprocinak is köszönhető, amely nem erőgép, de szégyenkezni nincs miért vele. Tökéletesen és könnyedén viszi a rendszert, sehol nem érhető tetten tétovázás. Rakják ezt a procit Sony-kba, Samsungokba, HTC-kbe és ZTE-kbe. Jó ez, főleg azért, mert a hozzá járó Adreno 305-ös GPU sem rossz. Az eredmény tehát egy szuper, de takarékos gép, dupla SIM-mel és mindenféle Sony jósággal – amit lehet ám szeretni, ha belekóstol az ember – megfűszerezve.

XperiaT2UltraTeszt003

Gyorsan még egy figyelmeztetés, amíg el nem felejtem: tessék vigyázni ezekkel a penge vékony, de nagy előlappal rendelkező telefonokkal! Nagy ugyanis a veszélye annak, hogy törés történik, ha a készülék megfeszül. Ne tegyük hát olyan zsebbe, ahol ez a csúfság megtörténhet. Egyébként a T2 Ultra kicsit vastagabb, mint a Z Ultra vagy akármelyik Z sorozatú Sony Xperia, ezért talán kevésbé kockázatos viselni. Az Xperia telefonoknál tudni kell azt is, hogy a hátlap az első lehelyezéskor megkarcolódik és csúnya kis hajszál karcok lesznek rajta. Igen, sajnos a hátlapot fóliázni kell azoknak, akiket ez zavar. A képernyő bírja, persze képernyővel lefelé ritkán tesszük a telefont.

XperiaT2UltraTeszt011

Ha már a képernyőnél vagyunk: az előlap – és az egész készülék – sallangmentes. Az előlap egybedolgozott, kifejezetten szép. Egy diszkrét SONY felirat díszíti, de még arra is figyeltek, hogy ez se legyen nagyon kirívó. Alul a mikrofonnak, felül a telefonáláshoz használatos hangszórónak van egy-egy rés, amely szimmetrikus. Sajnos itt sem tettek az előlapra sztereó hangszórópárt, a kihangosító hangszórója a hátlapon árválkodik egymagában. Pedig elfért volna elöl is és nagyban megdobta volna az élményt. A Sony az Xpeia Z-n meg tudta csinálni ezt, azóta meg elfelejtette, milyen jó ötlet volt. Az előlapon vékony csík határolja a képernyőt alul-felül, a felső a SONY feliratnak és az előlapi kamerának kellett, az alsónak semmi értelme. Fizikai (hardveres) kezelőgombok nincsenek, minden a képernyőn zajlik.

XperiaT2UltraTeszt013

Elég buta Sony szokás, hogy minden gomb a jobb oldallapon van. Ettől ez az oldallap zsúfolt, mert a bekapcsológomb és a hangerő-gombok mellett kapott egy kamera gombot is. Ráadásul ezen az oldallapon van a SIM-ek behelyezésére szolgáló dupla nyílás és a fülhallgató aljzat is. Mindez azt eredményezi, hogy egy nagyjából kétcentis helyünk marad a 16 centis oldallapból megfogni. Ide éppen csak elfér a hüvelykujjunk, ha alatta fogjuk, akkor elindul a kamera, ha felette, akkor meg lehalkítjuk véletlenül. A bal oldalon a töltőcsatlakozó mellett csak az SD-kártya nyílása árválkodik, ide kellett volna tenni a hangerő-gombokat. Egyébként hozzá lehet szokni ehhez a zsúfoltsághoz és a dedikált kameragombot lehet szeretni.

XperiaT2UltraTeszt012

Az első napon összekarcolódó hátlapon van egy kamera, mellette elég jó villanófény. Nagyon örülünk az NFC logónak is, bár én soha nem használtam még, pedig ez a harmadik NFC-s telefonom. És ennyi a hátlap. Illetve dehogy, hiszen a figyelmes szem meglát egy kis likat is, ebben bújik meg egy második mikrofon, amely a videózásnál és a zajcsökkentésnél kap szerepet. Úgyhogy ebbe a lyukba ne dugdossunk semmit, nem reset gombot rejt! A reset gomb a SIM-kártyák mellett, a fedél alatt van, de soha nem lesz rá szükségünk. A SIM-kártyákból micro méretűt kell behelyezzünk, erre két kis segédkeret szolgál. Ha mindez megvan, használatba is vehetjük. Van 8 GB beépített memóriánk, ezt 32 GB-ig bővíthetjük microSDHC kártyával.

XperiaT2UltraTeszt014

Nem részletezném a beüzemelést, hiszen Androidról van szó. Talán itt jelezném, hogy a napokban érkezett meg rá a KitKat, azaz aki megvásárolja mostanság, azonnal rendszerfrissítéssel kezdjen! Nagyjából 5 percig tart minden, ezután már használatra kész a telefon. Jöhetnek a finomhangolások. A Sony saját kezelői felületét – de egyébként minden gyártói felületet – én magam azonnal a jól megszokott SPB-re cserélem. Aki nem szereti az SPB-t az talál kismillió today alkalmazást, amelyekkel minden telefon szépen behangolható a saját ízlésünkre. A készülék működése megbízható, nagyon ritkán tétovázik egy-egy fél másodpercet, de jellemzően ezek a hibák durva szoftverek futtatásakor fordulnak csak elő. A mindennapi élmény kellemes, néhány kis hibával.

Screenshot_2014-08-20-09-44-17

Viszont nagyon nagy és az életünket megkeserítő hiba, hogy a dupla SIM kezelése kicsit sem tökéletes. Persze elműködnek kifogástalanul egymás mellett, de a kezelői felületből egy egyszerű beállítási opció kimaradt, mégpedig az, hogy melyik SIM legyen az alap a telefonáláshoz. Mindenféle kínai telefonokon kijelölhetünk egy SIM-kártyát a telefonálásra, vagy mondhatjuk azt, hogy mindig kérdezzen rá. Itt nincs beállítás, így mindig rákérdez. Miért baj ez? Minden telefonáláskor egy plusz képernyőérintés akkor is, ha mindig ugyanarról a SIM-ről szoktunk beszélni. Aztán sajnos elfelejthetjük például az autó kihangosítóról kezdeményezett hívásokat, mert a telefon ugyan tökéletesen összekapcsolódik a kihangosítóval és át is adja a telefonszámokat, viszont amikor a zsebünkben lévő készülékről a kihangosító segítségével szeretnénk hívást indítani, a zsebünkben is rákérdez, hogy melyik SIM-ről menjen ki a hívás. Így aztán vehetjük elő, vezetés közben. Nagy hiba ez, agyonvágja a használhatóságot.

Screenshot_2014-08-20-09-47-14

A dupla SIM hibája az is, hogy ha az egyik SIM-en telefonálunk, akkor a másik SIM-en nem megy semmi és így az internet is meghal. Azaz telefonálás közben nem tudunk megnézni egy e-mail vagy egy weboldalt sem. Ha éppen a laptopunk kapcsolódik a telefonhoz és bejön egy hívás, a laptopon sem lesz internet. Ez is odaver a produktivitásunknak, hiszen sokszor kell telefonálás közben kinézni ezt-azt a netről. Az igaz, hogy a felhasználók nagy része ezzel a problémával sohasem szembesül, csak minket idegesít, akik csúcsra járatjuk magunkat és a telefonjainkat és a maximumot várjuk el tőlük. Ha már az ember beállítja, hogy melyik kártya legyen az internetre, miért nem lehetett a menüben egy opciót tenni az SMS-re és a hívásindításra is? Egyébként SMS írásnál is mindig rákérdez, hogy melyik SIM-ről menjen ki az üzenet és ez is rém kényelmetlen dolog.

Screenshot_2014-08-20-09-49-29

A sok sírás-rívás után következzen a napfény és a muzsika. Mert egyébként a telefont használni igazi sátoros ünnep! Nem untatnám az olvasót a számokkal, a hivatalos adatlap a Sony weboldalán elérhető, sőt a felhasználói útmutató is online, ide kattintva találjuk meg. Kiemelném inkább a lényeget, amitől ez a telefon mégis zseniális. A képernyő például valami csoda. Nem az a túlszaturált, színekkel túlnyomott szutyok, ami egyes gyártókat jellemez, hanem kellemesen optimalizált színekkel és napfényben is jó láthatósággal kábít. Nem hiába: BRAVIA. Ismétlem, hogy az 1280×720 pixel bőven elég ekkora kijelzőre, 244,77 ppi-t jelent, ami bőven felette van az emberi szem felbontó képességének, ha a szokásos távolságból nézzük. Sokkal fontosabb dolog a betekintési szög, ami szintén lenyűgöző, hiszen egészen oldalról nézve is jól látható ez a kijelző.

XperiaT2UltraTeszt009

Kiemelném azt is, hogy a telefon nagyon szól. A saját fülhallgatója sem kutya, amit kapunk hozzá a dobozban, de egy jó fülessel leírhatatlan szép a hangja. Minden megvan, mélyek, közepek, magasok. Simán lehet róla tartani bulit is, ha rádugjuk valami erősítőre. Akik zenehallgatásra használnák, azoknak nagyon ajánlom. Én magam az online zenék nagy imádója vagyok és mivel normális áron van az 1. SIM-en mobilinternetem, akár egy hónapig folyamatosan hallgathatnám a Spotify-t, arra is elég lenne a 20 GB. Arra azért újfent figyelmeztetném a kedves olvasót, hogy a dupla SIM-es változat nem tudja a 4G-t, így a HSDPA sebességére vagyunk visszanyomva ami néha kényelmetlen. Sajnoos gyengébb térerőknél néha akadozik a mobilinternet, így vonaton ülve 100 km/h-nál már tapasztalhatunk némi akadást. Főleg, ha a MÁV utólag hőtükrös fóliákkal ellátott kocsijaiban ülünk, mert a hőtükör sajnos egyben rontja a mobilinternet vételt is. Idegesítő.

DSC_0019

A fényképezés és a videókészítés tökéletes. Simán kiválthatjuk ezzel a telefonnal a fényképezőgépet és a kamerát, semmi kompromisszum nincs, csak a zoom hiányzik. A hátlapi kamera 13 megapixel felbontású, úgyhogy fotózunk vele bátran, maximum odahaza kivágjuk a nekünk kellő részt, ami még így is előhívatható óriásposzter méretben is. A fényképezőgép minden olyan beállítást tud, amit a Sony fényképezőgépek tudnak. Imádható. Talán néha csak egy kis késlekedés észlelhető, ami a telefon processzorának köszönhető. Az elkészített képek nagy részben tökéletesek és kicsit bele is tudunk piszkálni az automatikába, ha éppen azt szeretnénk. Videózás közben a szél nem zavar, jó helyen vannak a mikrofonok. Még az előlapi kamerával is HD videót (1280×720) tudunk készíteni, amely tökéletesen alkalmas videómegosztó portálokra történő feltöltésre.

IMG_20140708_153353

A multimédiát összegezve tehát megállapíthajuk, hogy a telefon tökéletes. A lejátszási képességeit nem is részleteztem, hiszen szinte magától értetődő, hogy minden fájlformátummal elboldogul és tökéletesen alkalmas a 6 colos képernyő a videózásra. Ha normális (adatforgalmat biztosító) mobilinternetünk van, ráadásul tévét is nézhetünk, ami nagyon jól jött nekem a focivébé alatt, hiszen nem egy meccs már akkor elkezdődött, amikor én munkából hazafelé éppen a vonaton ültem.

XperiaT2UltraTeszt015

GPS terén szintén csak jó dolgokról tudok beszámolni. A Sony Xperia T2 Ultra tudja a GLONASS (orosz) rendszert is, így a GPS (hagyományos amerikai) rendszer mellett az oroszokét is figyeli, amitől halálpontos lesz. Navigálásnál többnyire nem csak azt látjuk, hogy melyik utcán haladunk, hanem azt is, hogy melyik sávban. Kedvezőtlen vételi viszonyok esetén (belvárosban, erdőben, szurdokokban) sem jön zavarba, sőt legtöbb esetben épületen belül, az ablak mellett is biztosan fog jelet. A készülék magabiztosan futtatja a navigációs szoftvereket, a szabványos képernyőfelbontás miatt mindegyik szoftver futtatható is rajta.

XperiaT2UltraTeszt002

Kiknek és minek ajánlanám a Sony Xperia T2 Ultrát? Elsősorban azoknak, akik a phableteket, azaz az óriási kijelzős, de még zsebben hordható telefonokat szeretik. Ezen belül azoknak, akiknek fontos a dupla SIM és emiatt nem akarnak lemondani a jó minőségű multimédiáról és az egyébként minden téren jól teljesítő hardverről sem. A készülék a sajátom, így köszönetet saját magamnak mondok, amiért megvásároltam ezt a telefont és így tesztet tudtam róla írni. Jó döntés volt.



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

Sony Xperia T2 Ultra

  Megjelenés éve: 2014
  Pro:  
  - Olcsó, dupla SIM, erős hardver
 
  Kontra:  
  - Karcolódásra hajlamos, nehézkes dupla SIM kezelés
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 6"
  • kijelző felbontása: 1280x720"
  • kijelző típusa: IPS"
  • eszköz mérete: 165,2x83,5x7,7
  • tömeg: 172 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Qualcomm Snapdragon 400 MSM8928
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 8 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, 3,5 jack.
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 13 mpix
  • video chat:  
  • video felbontás: fullHD
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: quadband
  • WiFi: b/g/n
  • Bluetooth: 4.0
  • GPS: A-GPS +GLONASS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.4.2 KitKat
  • spec. szoftverek: n/a
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 3000 mAh
  • tapasztalat: 2 nap
 

Technokrata a Face-en

Tesztek