Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: HTC One Max – Maximalistáknak

Mobil tesztek

Teszt: HTC One Max – Maximalistáknak

Ujjlenyomat-olvasóval és óriási képernyővel kerül piacra a tajvani vállalat újdonsága.

A tajvani cég óriásmobilja került hozzám most, amely első látásra egy alaposan kilapított HTC One-nak tűnik, pedig ennél több rejtőzik benne. A cikk elején nem lövöm le az összes aduászát a készüléknek, szépen lassan haladva kiderül minden.

Csomagolás

Bevallom őszintén én csak egy töltőt kaptam a mobilhoz egy teljesen sima fehér papírdobozban, ami kicsit sem hasonlít a boltokban láthatóhoz. Minden bizonnyal még egy füles lesz a csomagban mikor a vásárló feltárja szerzeményét, de erről nem tudok nyilatkozni. A HTC One Max elhozza nekünk a prémium kategóriának megfelelő anyagminőséget és kivitelezést.

Külső

Természetesen a felhasznált anyagok listáján elég sok helyen tűnik fel a fém, konkrétan csak a készüléken körbefutó szegély műanyag. Kezdjük a szokásos momentummal, nézzük az előlapot. Alul és felül a sztereó hangszórók, felül még a közelségmérő és fénymérő szenzor, értesítő LED, illetve az előlapi kamera található. A kettő között terül el a méretes, 5,9 hüvelykes Super LCD3 technológiájú, 1080 x 1920 pixeles kijelző. A megjelenítőt szép színek és jó betekintési szögek jellemzik, ahogy az elvárható. Alatta pedig a HTC felirat, valamint a Vissza és Home gombot találni.

P1020355

 

A jobb oldalon csupán három gombra lelhetünk, ezek pedig a hangerőszabályzó, illetve a ki-és bekapcsoló. Alul a microUSB csatlakozó és a mikrofon, bal oldalt pedig egy kis pöcök látható, amit ha elhúzunk lejön a hátlap. Felül egy 3,5 mm-es jack aljzat és egy infravörös port van.

P1020356

Hátul két csík választja el a leszedhető részt, a hátlap ezen darabja is fém, ha pedig leszedtünk, akkor betehetjük a microSIM és microSD kártyáinkat, illetve láthatjuk az adatokat. A hátoldalon a dokkolócsatlakozó, HTC logó, ujjlenyomat olvasó, főkamera és LED segédfény számára jutott hely. Az akkumulátor beépített, 3300 mAh-s kapacitással bír, mely 1 napos használatot minden körülmények közt kibír, de inkább 2 napra tehető az üzemidő.

Hardver/ Sebesség

A HTC mobiljában egy korszerű Qualcomm Snapdragon 600 dolgozik, ebben egy négymagos, magonként 1,7 GHz-en futó processzor végzi a munkát. A grafikai megjelenítés tökéletességén egy Adreno 320-as GPU dolgozik keményen. A RAM 2 GB, míg a belső tárhely modelltől függően 16 vagy 32 GB lehet. Bár nem a legújabb elemekből áll össze a telefon, mégis teljesen jól működik, szépen futtatja a rendszert és a programokat.

Screenshot_2014-03-27-21-27-37

A One Max-on Android 4.3 Jelly Bean fut, míg a Sense-ből már az 5.5-ös verzió rajzolódik ki rajta. Csak apróbb finomítások történtek a felületben, például a Blinkfeed ki is kapcsolható ha nincs rá szükségünk, ez egy fontos újdonság. Az ujjlenyomat olvasó teljesen jól működik, viszont vannak hátrányai. A használatához végig kell húznunk rajta az ujjunk, viszont ha nem pontosan ugyanúgy tesszük ezt, mint mikor beolvastattuk az ujjlenyomatunkat, akkor nem ismeri fel. Erre az eshetőségre megadhatunk mintát vagy jelszót, PIN kódot is, de ezen még finomítani kellene.

Screenshot_2014-03-27-21-28-26

Az extra programok között megtalálhatjuk a Firka, TV, Polaris Office 5, KeyVPN és Parent Dashboard nevű szoftvereket. A Firka egy rajzoló, a TV app a TV, DVD, HiFi eszközöket tudja irányítani. A Polaris Office 5 dokumentum szerkesztő és olvasó, a KeyVPN VPN adatokat tud tárolni, személy szerint ezt nem használom ki. A Parent Dashboard pedig egy szülői zár, itt tudjuk letiltani az egyes alkalmazásokat a gyerekek, vagy akár mások elől.

Multimédia

P1020358

A hátlapon található főkamera 4 megapixeles, Ultrapixel technológiát kapott, tulajdonképpen ugyanarról van szó, mint amit a HTC One-ban már láthattunk. A kamera beállítások között választhatunk jelenetet, különböző módokat, például HDR-t, illetve van fehéregyensúly, ISO állítás és időzítő. Az elkészült képek színei elég élénkek, szépek és természetesek, viszont a részletesség nem az igazi, de jó hír, hogy nem égnek be a fotók.

IMAG0023

 

IMAG0024

Videót 1080p felbontásban tudunk rögzíteni és azt is nagyon szép színek jellemzik, ami egy videónál létfontosságú. A zenei élményről a HTC saját lejátszója gondoskodik, a készülékben már nincs Beats Audio, viszont még mindig nagyon jól szól. Kihangosítva és fülesen is kiemelkedik a tömegből, de ezt egy HTC-től el is várom.

Screenshot_2014-03-27-21-28-15

A HTC One Max elég nagy, de még mindig mobiltelefonnak számít, ezért a kommunikációs téren sem lehet lustálkodnia. A telefonbanban található LTE modul, valamint akad még WiFi a/b/g/n/ac, DLNA, Bluetooth 4.0, NFC, GPS és infraport. A fém készülékháztól eltekintve nagyon jó a WiFi, GPS és a mobilhálózat érzékenysége is, nem árnyékoljuk le a kezünkkel drasztikusan.

Összegzés

P1020360

A tajvani gyártó modellje nem hagyott bennem rossz élményeket, nagyon jól teljesített minden téren, ami nagy szó, hisz mint tudjuk nincs tökéletes telefon. Persze ez sem az, de közel minden téren hozza a maximumot, amivel már nagyon sok ember szívét megnyeri. Az ár persze itt is sokat nyom a latba, viszont jó hírt kell közölnöm, ez a mobil nem kerül 200 ezerbe, körülbelül 160 ezer forintért elhozhatjuk a boltok polcairól. Szerény véleményem szerint még jobban is megéri az árát, mint sok más típus, többek között gondolva itt a Galaxy Note 3-ra példaként. Akinek ezek alapján elnyerte tetszését, az ne habozzon, nézze meg és minden nap ezt tegye zsebre.



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

HTC One Max

  Megjelenés éve: 2013
  Pro:  
  - Ár
  - Üzemidő
  - Ujjlenyomat olvasó
  - Multimédia
 
  Kontra:  
  - Kamera
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 5,9"
  • kijelző felbontása: 1080 x 1920 pixel"
  • kijelző típusa: Super LCD3"
  • eszköz mérete: 164.5 x 82.5 x 10.3 mm
  • tömeg: 217 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Qualcomm Snapdragon 600
  • memória: 2048 MB
  • háttértár: 16 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: microUSB, 3,5mm audio
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 4 megapixel (ultrapixel)
  • video chat:  
  • video felbontás: 1080p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900, HSDPA 900 / 1900 / 2100, LTE 800 / 900 / 1800 / 2600
  • WiFi: 802.11 a/b/g/n/ac
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: A-GPS, GLONASS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.3
  • spec. szoftverek: -
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 3300 mAh
  • tapasztalat: 2 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés