Kifejezetten jókor érkezett meg a tesztkészülék. A saját laptopom tápja ugyanis már a végét járta, így amig az a szervizben kúrálódott, aktívan tudtam nyüstölni a Dell legújabb, XPS sorozatú notebookját. Az elsőként 1993-ban feltűnt XPS név az extrém teljesítményű számítógépeket jelöli a Dell palettáján, így nem meglepő módon tesztünk alanya sem a 100 ezer forintos kategóriában versenyez. Az eredetileg idén júniusban bemutatott számítógép meglehetősen kellemes látvány a szemnek, aki csak látta, mind megdícsérte, hogy milyen szép. Szerencsére a szép külső jó belsőt is takar, de ne szaladjunk ennyire előre.
Csomagolás/Külső

Miután nekiláttam a méretes, DELL XPS feliratú doboz kibontásának, rögtön feltűnt, hogy a gyártó nem bízta véletlenre a dolgot, és rendesen becsomagolta a készüléket. Így került elő a nagy dobozból egy kisebb, amiben egy fontosabb információkat tartalmazó papír és a tesztkészülék foglalt helyet. Ha már kivettük, az ember nem tesz mást, csak leteszi, és nézi. Egyben van. A fedlapot nem töri meg semmi egy szimpla DELL logón kivül, de hát márkaimázs, miegymás, pont jó az oda. Ahogy kinyitjuk, szembe találjuk magunkat a 15,6”-es, Gorilla Glass üveggel védett, 1920×1080 pixel felbontású kijelzővel. Ennek képére büszke lehet a gyártó, tényleg szép , bár kisebb fényerőn tükröződik, ha az ember feljebb állítja, a probléma megszűnik.

Alatta megtalálható a numerikus gombokat nélkülöző billentyűzet, mely ún. chiclet stílusú. A nyomáspont megfelelő és este sem kell pánikba esnünk, ugyanis világít, így nagyban megkönnyíti az éjszakai munkát, no meg nem utolsó sorban igen impozáns megjelenést kölcsönöz a notebooknak. Az Apple Macbook 2008-as frissítése után népszerűvé vált nagyméretű, gombokat nélkülöző touchpad itt is helyet kapott, bár gyárilag nem tökéletes a beállítása, egy kis finomhangolás után teljesen jól használhatónak bizonyult. Csatlakozók szempontjából nem lehet okunk a panaszra, a Dell mérnökei rendesen elláttak minket midenféle ki- és bemeneti nyílással. Kapunk 3 darab USB-t, melyek mindegyike 3.0-ás, emellett egy Ethernet, egy HDMI, egy SD olvasó és egy slot-in típusú DVD-író lesz még a segítségünkre.
Érdemes még szót ejteni az egyik legelegánsabb kis részletről, ami középen, a fém betéten kapott helyet, ez pedig egy LED, amely működés közben elegáns hófehéren világít. Amikor alvó módba kapcsoljuk eszközünket, átvált pulzáló módra, ha pedig lemerült szegény pára, akkor vörösen kezd izzani. Azok számára akik szeretnének a gép mellé egy plusz, nagyobb kapacitásű akkumulátort is vásárolni, rossz hír, hogy ez nem lehetséges, ugyanis az akkumulátor csak a hátlap leszerelésével cserélhető. Annak kapacitására ugyanakkor nem lehet panasz, közepes használattal 4 órát bátran elmegy, de a minimál üzemmódra kapcsolva 6 óra is kipréselhető belőle.

Hardver/szoftver
Bizonyos szempontból nehéz helyzetben vagyok egy ilyen laptop esetében a hardver ecsetelésekor. Ugyanis hiába tartalmaz ez a konkrét példány egy megadott konfigurációt, a Dell rugalmas, így széles körben változtathatunk a beépített komponensek típusán. Ugyan a nálam vendégeskedő példány egy alapmodellnek számított, azért nem mondhatnám, hogy ez a mindennapok során kevésnek bizonyulna. A 64 bites Windows 7 Home Premiumot egy kétmagos Intel Core i5-3210M, alapjáraton 2,5GHz-re képes processzor hajta meg, mely mellé 6 GB RAM társul. A leggyengébb pont az integrált Intel HD Graphics 4000 típusú videókártya, mely bár elboldogul a HD videókkal, de nem méltó a közel 400 ezres árcímkéhez. Merevlemez tekintetében 500 GB tárhelyen rendezkedhetünk be, ez azt hiszem a legtöbb felhasználónak elég. Ha valakinek a felsorolt eszközök kevesek lennének, annak elmondanám, hogy lehetősége van akár Nvidia GT 630M GPU, SSD, vagy négymagos Core i7-es processzor beépítésére. Így tehát elmondható, hogy nincs komolyabb probléma a belbeccsel, talán csak két dolgot említenék meg. Az egyik a sajnos manapság olyannyira népszerű próbaverziós programok előtelepítése. A rendszer ugyanis telivan olyan, idegesitő ajánlgatásokkal, amik zavaróvá teszik a használatot, ha az ember csak leülne, és tenné amit szeretne. Nyilván letörölhető az egész, de miután az ember kiad 400 ezer forintot, nem akar reklámokkal/ajánlásokkal találkozni. A másik kritikus pont a WiFi vevő. Ugyanis nagyon gyenge az érzékenysége, ahol egy iPhone vagy akár egy Xperia P hibátlanul működik – de a családban lévő Dell Inspiron notebook ugyanúgy – ott az XPS elvérzik, ezzel néha eléggé kellemetlen pillanatokat generálva.

Verdict
Az elmúlt pár nap során megkedveltem a készüléket. Szép kijelzője, jó billentyűzete, és a minőségi, elegáns fém elemek igazán jó hatással voltak rám. A mindennapok során rendben tette a dolgát, az akkuja sokáig birja, igy bátran cipelhettem ide-oda (szó szerint, mivel nem épp pehelykönnyű darab), szóval elmondható, hogy lehet rá számítani. Ha valaki egy elegáns, nagyméretű kijelzővel felszerelt notebookot keres, amelynek sokáig birja, és bárhol előveheti, annak kiváló választás ez a Dell XPS.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/tesztek/2012/08/13/dell-xps-15-femben-az-ero/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]