Connect with us

Hirdetés

technokrata

Technokrata-e vagy? Heti Top – 44. hét

Nincs kategorizálva

Technokrata-e vagy? Heti Top – 44. hét

Íme az elmúlt hét legérdekesebb hírei és cikkei a Technokraták világából.

Orbán Viktor

Orbán: ebben a formában nem lehet bevezetni az adót: Az emberek megkérdőjelezik a távközlési adó kiterjesztésének ésszerűségét, ezért az ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő indoklásul azt mondta: azért nem vezethető be az új adótípus ebben a formában, mert kialakult “egy félelmeket előhívő vízió”, amely kezelhetetlenné teszi a vitát, vagyis “a vita félrecsúszott”, “nincs meg a közös alap”; hiszen az emberek internetadót látnak, miközben a kormány egy technikai módosítással a távközlési adót akarta kiterjeszteni – mert “a távközlés áthúzódik az internetre” -, ráadásul ezt is a szolgáltatóknak kellett volna fizetniük. Tovább

Íme az iPhone 6 és 6 Plus hazai árai:  Az Apple oldalán már láthatjuk a legújabb készülékek hazai árait is, valamint a mobilszolgáltatók is közzétették az új telefonok elérhetőségét. Mint újabb csúcsmodell, az idei iPhone 6 a tavalyi 5S árát vette fel, a 6 Plus pedig ehhez képest egy kategóriával lett drágább. Ez az jelenti, hogy annyiba kerül egy 16GB-os Plus, mint egy 64GB-os 6-os és így tovább. Az iPhone 5S pedig a tavalyi 5C árával azonosak. Tovább

Teszt: Samsung Galaxy Alpha – A vezér: A gyártó piacra dobta a csúcshardverrel, kisebb kijelzővel és fém kerettel szerelt csúcsmodelljét is. A Samsung is végre előrukkolt egy igazán prémiumnak mondható eszközzel, melynek a kerete fémből készült, nem egy péklapát méretű, és csúcshardverrel van felszerelve. A készülék nem más mint a Galaxy Alpha, és még a neve is találó lett. Tovább

oppor5

Itt a világ legvékonyabb okostelefonja!: Bemutatkozott a világ legvékonyabb okostelefonja! A nem mindennapi titulust az Oppo R5 érdemelte ki, az alig 4,85 mm vékony készülék így jelentősen vékonyabb a 6,1 mm vastag iPhone 6-nál is. A 155 grammos újdonság előlapját egy 5,2″-es, Full HD felbontású AMOLED képernyő foglalja el, ezen pedig az Android 4.4 alapú Color OS 2.0-a működését irányíthatjuk. A modell működtetéséről egy nyolcmagos, 1,5 GHz-es processzor gondoskodik 2 GB RAM kíséretében. Tovább



Szólj hozzá!

További Nincs kategorizálva

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés