Connect with us

Hirdetés

technokrata

Technokrata-e vagy? Heti Top – 38. hét

Nincs kategorizálva

Technokrata-e vagy? Heti Top – 38. hét

Íme az elmúlt hét legérdekesebb hírei és cikkei a Technokraták világából.

Hivatalosan is itt az iOS 8: Igaz, az új iOS talán nem hoz annyi látszólagos különbséget, mint elődje,  de mindenképpen megéri telepíteni. A június elején bemutatott operációs rendszer számos újdonságot hoz, mind telefonunkra, mind táblagépeinkre, és a vállalat már tegnap este elérhetővé tette a letöltést. Még mielőtt eszeveszetten keresgélnénk a beállítások között fontos tudni, hogy csak az iPhone 4S, iPad 2, az ötödik generációs iPod Touch és későbbi készülékek kapták meg a frissítést. Tovább

Christopher Cederskog

Christopher Cederskog, Airbnb: Három dolog, ami kell a sikeres startuphoz:„2008-ben ismertük fel azt az igényt, hogy az emberek megosztanák egymással a nappalijukat és kezdtünk el dolgozni az Airbnb-n, egy olyan site-on, ahová mindenki fel tudja rakni a megosztandó szobáját, ágyát, ingatlanját és így az emberek ki tudják adni lakásukat, szobájukat az interneten keresztül. Európában és most már Ázsiában is nagyon nagy népszerűségnek örvend a szolgáltatás, mellyel spórolhatnak az utazni vágyók, és monetizálni tudják felesleges erőforrásaikat a helyi emberek.” – mondta Christopher Cederskog, az Airbnb regionális igazgatója. Tovább

Lemaradt a konkurenciától az iPhone 6: Az Apple sosem a specifikációk segítségével értékesítette a készülékeit, a kaliforniai gyártó inkább a szolgáltatások és az “élmények” hatására került az eladási listák első szekciójába. Az androidos gyártók a legtöbb esetben az izmos specifikációkkal vágnak vissza, bizonyára sokan emlékeznek az iPhone 6 bemutatásakor terjedő, “üdvözlet 2012-ben” című fotóra is. Ennek lényege az volt, hogy a telefon a száraz adatok alapján alig nyújt többet mint a 2012-es Nexus 4, ezzel pedig alapos ekézést kapott az androidos tábor részéről. Tovább

PC-re érkezik Cortana?: A Microsoft legújabb rendszeréről már számos részletet megtudtunk a kiszivárogtatott képek és videóknak köszönhetően, de ma egy álom válik valóra. A német WinFuture magazin ismét közzétett egy screenshot sorozatot az Windows 9-ről, melyeken jól látszik, hogy Cortana is a rendszer része lesz. Talán emlékszünk, hogy néhány nappal ezelőtt ugyanez az oldal tett közzé képeket a kezdőoldalról, melyen a Start menü mellett egy keresés ikon is látható volt. Mindenki azt hitte, hogy a keresés kapott új helyet (mivel eddig a Windows gomb megnyomása után volt erre lehetőségünk), de a hírek szerint ezen keresztül érhetjük el a vállalat virtuális asszisztensét, Cortanat. Tovább



Szólj hozzá!

További Nincs kategorizálva

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés