Napjainkban egyre vékonyabbá és divatosabbá válnak az elektronikai eszközök, ennek a fejlődésnek azonban komoly ára van. A kecses külső és az erős hardver kombinációja ugyanis rendkívül nehéz szerelhetőséggel párosul, a teljes szétszedéseket bemutató iFixit pedig évek óta komoly kritikákat fogalmaz meg az üggyel kapcsolatban.
Most sem akadt sok okuk az örömre, hiszen a Microsoft új, Surface 3-as készüléke a 10-es skálán mindössze 1 pontot szerzett, azaz gyakorlatilag javíthatatlan egy átlagember számára. Pozitívum, hogy az SSD cserélhető, ám a képernyő és az akkumulátor eltávolíthatatlan, legalábbis további roncsolás nélkül. Arra azonban egyáltalán nem számíthatunk, hogy ez a trend később megváltozik, így leginkább arra érdemes odafigyelni, hogy a sok pénzért vásárolt kedvencünk kellő védelmet kapjon. Jó célt szolgálhat tehát egy erős tok, hiszen nélküle egy esetleges baleset könnyen végzetessé válhat.