Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az Apple és a Microsoft táblagépei a legrosszabbak

Tablet

Az Apple és a Microsoft táblagépei a legrosszabbak

Javítás szempontjából mindenképpen. Itt az iFixit hivatalos javíthatósági listája.

Azt tudtuk, hogy az Apple termékeit szétszedni és összeszerelni igazán egy izzasztó műveletsor. Az iFixit rendre minden egyes Apple terméket a darabjaira kap, kiszedi az utolsó csavarokat is. De miért is? Egyrészt megvizsgálja, hogy mennyire bonyolult hozzáférni az egyes alkatrészekhez, ennek hozadékaképpen pedig kiderül, hogy miből is áll a termék és mennyi az eszköz hardver-alapú értéke.

A Surface Pro szétszedve

A Surface Pro szétszedve

Az iFixit szakemberei összeállítottak egy olyan listát, amely rangsorolja, hogy mely tabletet mennyire nehéz javítani, ha valami elromlik benne, és kiderült, hogy iPad-et vagy Surface Pro-t javítani bizony igazi rémálom. Egyszerűbb kicserélni az egész hardvert, semmint hogy garancián belül javítani egy pixelhibás kijelzőt. Az oldal hagyományosan egytől tízig osztályoz, az egy a legrosszabb érték, a tíz pedig a legkönnyebben javítható táblagépet jelzi. A Dell XPS 10 táblagép például 9-et kapott, ezzel szemben a második generációs iPad mindössze 2 pontot kapott. Hogy van-e ennél rosszabb? Igen, a Microsoft üdvöskéje, a Surface Pro kemény 1 pontot kapott. Egyet, mert onnantól, hogy levesszük a Surface Pro fedelét, egy rendkívül sérülékeny, törékeny szisztémát kapunk, melynek alkatrészei könnyen törhetnek szétszedés közben. Az iFixit nem minden táblagépet rangsorolt eddig, de ez várhatóan hamarosan változni fog.

Íme a lista:
Dell XPS 10 – 9 pont

Amazon Kindle Fire – 8 pont
Dell Streak – 8 pont
Motorola Xoom – 8 pont
Samsung Galaxy Tab 2 7.0 – 8 pont

Amazon Kindle Fire HD – 7 pont
Barnes & Noble Nook Simple Touch – 7 pont
Google Nexus 7 – 7pont

Apple iPad 1 – 6 pont
Barnes & Noble Nook Tablet – 6 pont
Google Nexus 10 – 6 pont

Amazon Kindle Fire HD 8.9 – 5 pont

Microsoft Surface RT – 4 pont

Apple iPad 2 -2 pont
Apple iPad 3 – 2 pont
Apple iPAd 4 – 2 pont
Apple iPad Mini – 2 pont

Microsoft Surface Pro – 1 pont



Szólj hozzá!

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés