Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az AMD is belépett a Windows 8-as táblagépek világába

Tablet

Az AMD is belépett a Windows 8-as táblagépek világába

A neves processzor és videokártya gyártó büszkén mutatta Z-60-as chipjét, mely kifejezetten tabletekhez készült.

Az AMD most már nem csak asztali és hordozható számítógépekre készít processzorokat, hanem szeretne egy szeletet a táblagépek világából is, így bemutatták az AMD Z-60-as processzort, mely potenciális ellenfele lehet az inteles Cover Trail processzoroknak. A Z-60, népszerűbb nevén a Hondo az AMD elmondása szerint még idén megjelenhet egy-egy Windows 8-as táblagépben, ráadásul igen meggyőző érvek szólnak mellette, amik miatt érdemes megfontolni a gyártóknak, hogy AMD-s alapokra építsék a táblagépüket. A Z-60-as rendszer megfelelő akkumulátorral párosítva egy töltéssel 10 óránál is tovább bírja és dokkolva egy teljes értékű Windows 8-as munkaállomást kapunk.

Az AMD nem csak a teljesítményre helyezte a hangsúlyt, hanem –lévén, hogy övé az ATI brand is- a grafikus megjelenésre is. Állításuk szerint az új chip ötször, hatszor jobb grafikus teljesítményt ad, mint a Cedar Trail (a Clover elődje), a játékélmény pedig olyan, „amilyet senki se várna el egy táblagéptől”. A Z-60 támogatja a fullHD-t HDMI-n keresztül, és olyan játékok futnak rajta közepes beállítást használva 1024×768-as felbontásban, mint a Modern Warfare 2. Viszont a fullHD-s videótartalmat a gyártó nem javasolja, szerintük a 720p is tökéletesen meg fog felelni az elvárásoknak. Az ilyen videók folyamatos lejátszását 6 órás akkumulátoridővel jutalmazza.

A teljes bootidő mindössze 25 másodperc, miközben az alvó módból nagyjából két másodperc alatt ébred fel a tablet.



Szólj hozzá!

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés