Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hazánkba is jön a Honor 50 mobil

honor 50

SmartPhone

Hazánkba is jön a Honor 50 mobil

Hazánkba is jön a Honor 50 mobil

Már nem fog hiányozni róla a Google

Aki jártas a mobiltelefonok világában, az jól tudja, hogy a Honor hosszú évekig a Huawei tulajdona volt, a gyártó fiatalos albrandjeként működött, és amikor az Egyesült Államok feketelistára tette a vállalatot, a különböző szankciók ugyanúgy vonatkoztak mindkét márkára, tehát – többek között – a cég telefonjaira nem kerülhettek fel a Google szolgáltatásai.

A Huawei végül tavaly eladta a Honort, ami a hivatalos közlés szerint már önálló vállalatként működik, így nem vonatkoznak rá az USA korlátozásai. Ennek eredményeként a márka idén már több olyan készülékről lerántotta a leplet, amik Android operációs rendszerrel, Play Áruházzal és a Google alkalmazásaival és szolgáltatásaival kerülnek majd forgalomba.

Hazánkba is jön a Honor 50

A cég október 26-án pedig azt is bejelentette, hogy november 15-én Magyarországra is megérkezik az első ilyen készüléke: egyelőre még nem a korábban bemutatott csúcsszéria, a Honor Magic3 valamelyik tagjáról van szó, hanem egy felső középkategóriás készülékről, a Honor 50-ről.

A Prágában tartott bejelentés során a cég ugyan vadonatúj készülékként hivatkozott a telefonra, de lehetnek olyanok, akiknek a külső és belső adottságok alapján ez a modell ismerős lehet. Ez nem véletlen, ugyanis a Huawei pont a múlt héten mutatta be a Nova 9 névre keresztelt készüléket, ami lényegében annyiban különbözik a Honor 50-től, hogy eltérő színekben, és más márkajelzéssel kerül forgalomba, 108 helyett 50 megapixeles a főkamera, illetve ugyanannak a chipsetnek (Qualcomm SM7325 Snapdragon 778G) a 4G-s változata található benne, és nem az 5G-s, mint a Honor frissen bejelentett készülékében – a pontos specifikációt lentebb szedtük listába.

Érdekesség még, hogy európai premierdátumot (2021. december) kapott a Honor 50 Lite is, ami az idén nyáron debütált Huawei Nova 8i kiköpött mása, mind külsőre, mind a specifikációk terén.

Az egyértelmű hasonlóságokra magyarázat lehet, hogy a készülékek még akkor születhettek meg a tervezőasztalon, mikor a Huawei és a Honor egy cég voltak, majd a szétválást követően mindkét vállalat nekiállt a saját verzió legyártásának. Ne feledjük, a múltban is elég sűrűn előfordult, hogy külalakra és belsőre is nagyon hasonló készülékek kerültek a boltok polcaira a Huawei és Honor márkanév alatt, csak általában az utóbbiak mindig kicsit barátságosabb árcédulát kaptak.

Ma már nem ez a helyzet, hiszen a Huawei Nova 9 (8 GB/128 GB) múlt héten bejelentett 190 ezres árcédulájával ellentétben a Honor 50 (8GB/256 GB) 220 ezer forintért kerül forgalomba, és a 6 GB memóriával és 128 GB háttértárral szerelt változat lesz 190 ezer forint. Ezekért az összegekért a két Honor 50 variáns viszont nemcsak az 5G hálózatokra lesz képes felcsatlakozni, de elméletileg jobb a főkamera és nem kell aggódni a Google szolgáltatásai és alkalmazásai miatt sem, hiszen a Huawei telefonjával ellentétben ezek előre telepítve ott lesznek mindkét mobilon. A Honor viszont ezzel még nem nyert csatát, hiszen októberben került piacra a Xiaomi féle 11T-széria, amiből az alapmodell hasonló áron kapható, de sokkal jobb teljestményt biztosító chipsettel.

Honor 50 specifikációk:

  • Kijelző: 6,5 hüvelykes (1080 x 2340 pixels) OLED, 120 Hz
  • Processzor: Qualcomm SM7325 Snapdragon 778G 5G
  • Memória: 6/8 GB
  • Háttértár: 128 GB / 256 GB
  • Hátlapi kamerák: 108 MP (f/1,9; 1/1.52″; 0.7µm; PDAF), 8 MP széles (f/2,2; 120˚; 17mm), 2 MP makró (f/2,4), 2 MP mélységszenzor (f/2;4)
  • Előlapi kamera: 32 MP (f/2,2; 22 mm)
  • Akkumulátor: 4300 mAh
  • Gyorstöltés: 66 W
  • Méret: 160 x 73,8 x 7,8 mm
  • Súly: 175 gramm
  • Egyéb: dual SIM, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, arcfelismerés, sztereó hangszóró, Bluetooth 5.2, 5G, Wifi 6, NFC, 66 wattos töltő és USB-C fülhallgató a dobozban
  • Operációs rendszer: Android 11 + Magic UI 4.2

A Honor 50 európai premierje mellett bejelentették továbbá, hogy a decemberben érkező, szerényebb képességű Honor 50 Lite (64 MP főkamera, Qualcomm Snapdragon 662 chipset, 6 GB RAM, 128 GB tárhely, 66 wattos gyostöltés) 110 ezer forintért lesz kapható, illetve bemutatkozott a Honor Earbuds Lite 2 zajszűrős vezeték nélküli füles és a Honor MagicBook X 14 és 15 hüvelykes verziója is. Az új telefonhoz hasonlóan ezek a termékek is kaphatók lesznek hazánkban.

Forrás: 24.hu

További SmartPhone

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés