Az egyik legnagyobb televízió gyártó, a Samsung eddig úttörője volt a 3D-s készülékeknek, most azonban úgy látszik már ők sem látnak benne potenciált, így a 2016-os televízióik már nem támogatják a térhatású megjelenítést. Még 2010-ben mutatták be a világon elsőként a térhatású tv-t, amit óriási hype övezett.
Azonban nemsokára kiderült, hogy messze nem áll még úgy a technológia, hogy az tényleg élvezhető legyen. A szemüvegek nehezek és vastagok voltak, és hiába az évek alatt lefogyott nagyság és vastagság, még így sem nyújtotta a kívánt élményt. Valamint a megfelelő tartalom sem volt elég ahhoz, hogy tényleg megérje megvenni az ilyen készüléket.
A Samsung és a Sharp is kísérletezett az aktív technológiával. Ez viszont sokkal drágább és kényelmetlenebb volt a passzívnál, így ez is eltűnt. A mostani döntéssel egy több, mint fél évtizedes fejezetet zárnak le a vállalat életében.
Az új hűtőszekrények Peltier-modullal forradalmasítják a hűtési lehetőségeket, amely az AI algoritmussal hatékonyabb energiafelhasználást, az élelmiszerek...
Jelentősen megkönnyíthetjük mindennapjainkat, ha hűtőnket, mosógépünket és egyéb háztartási gépünket rendeltetésszerűen, funkcióit kihasználva kezeljük. Így nem...