Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Misfits is beszáll az okosházak versenyébe

Smart home

A Misfits is beszáll az okosházak versenyébe

Hamarosan új termékek érkeznek a sikeres tracker gyártótól.

A Misfit már számos trackerrel bizonyított a nagyközönség előtt, melyekről már volt szerencsénk írni korábban is. A hírek szerint a vállalatnak a viselhető eszközöket túlmenően is vannak tervei.

A pletykák szerint hónapokon belül új termékekkel állhat elő a cég, melyek túlszárnyalják a fejlett viselhető készülékeket. A CEO, Sonny Vu igaz nem árult el részleteket a készülő termékekről, de ejtett néhány szót víziójáról. “Ha valamit viselnünk kell 7/24-ben, hogy adatokat gyűjtsön, az tulajdonképpen hátrány. Ha azonban megvehetünk valamit, ami egyszerűen a falba dugva működik, az valóban értéket teremt.” – tudhattuk meg a Re/Code-nak adott interjújából.

A vállalat eddig nem igazán hagyta el a viselhető eszközök világát, kivéve talán a Rebbittel együtt készített alvásmonitor esetében, de most a Xiaomi támogatásával (40 millió dollár) kétségek nélkül evezhetnek új vizekre. (A képen a Misfit Shine activity tracker látható)



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés