Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új technológiák a Sharptól

Smart home

Új technológiák a Sharptól

Új technológia és 20 új LED TV modell a Sharptól a CES 2013 kiállításon.

A Sharp a CES 2013 kiállításon mutatta be legújabb fejlesztését, az IGZO (indium-gallium-cink-oxid) félvezetőt, és első olyan termékeit, amelyeknél már az erre épülő kijelzőket alkalmazzák. Az IGZO technológiával felszerelt készülékek rendkívül energiatakarékosak, képesek nagyfelbontású képek megjelenítésére és fejlett, pontos érintésvezérlést tesznek lehetővé.

Szintén a CES-en mutatta be a Sharp közel húsz, 60 colosnál nagyobb kategóriájú, az AQUOS® LED TV termékvonalhoz tartozó modelljét. Továbbá kiállították a világ egyik legnagyobb képátlójú, 90 colos LED TV-jét. Több, Quattron™ technológiával készült modellt, valamint a 60″, 70″ és 80″ méretkategóriában is nagyobb választékot, új, vékony formatervezésű készülékeket is kipróbálhattak a kiállítás látogatói.

A Sharp az elsők között fejlesztett Ultra HD felbontású termékeket, amelyek az otthoni felhasználású, nagyfelbontású 4K kijelző technológia következő generációját jelentik. A termékek közül a nagyképernyős ultra HD felbontású TV-k két termékvonalát mutatták be, ezek már ebben az évben elérhetők lesznek a világpiacon.

PN-K321_front_vertical_river

A CES-en bemutatott új termékekről és technológiákról bővebben:

IGZO

A Sharp az első vállalat, amelynek sikerült IGZO-t, egy innovatív új vegyületet (indium-gallium-cink-oxid) tömeggyártásban előállítania. Az új vegyület váltja az iparágban általánosan használt amorf szilíciumot, a vékony film tranzisztorokban (TFT) aktív rétegként alkalmazott anyagot.

Az IGZO előnyei a következők:

Rendkívül nagy felbontás és tisztaság: Az IGZO tranzisztorok számottevően kisebbek a hagyományos LCD-knél és lényegesen nagyobb elektron-mobilitással rendelkeznek. Ennek köszönhetően több adat jeleníthető meg egy ilyen kijelzőn, ami különlegesen részletes képet eredményez – akár négyszer nagyobb részletgazdagsággal, mint a hagyományos Full HD vagy 1080p felbontású LCD-k esetében.

Rendkívül alacsony energiafogyasztás: az IGZO képes megőrizni a képernyőn megjelenített adatokat egy bizonyos ideig anélkül, hogy frissítené azokat, még akkor is, ha a tranzisztor nincs feszültség alatt. Ez a tulajdonság jelentősen képes csökkenteni a készülékek energiafogyasztását, ami mobil kijelzők esetében hosszabb akkumulátoridőt eredményez.

Nagy teljesítményű érintésvezérlés: A hagyományos LCD-kkel összehasonlítva az IGZO kijelzők drasztikusan csökkentik az érintés során bevitt zajt. Ez lehetővé teszi a gyors, egyszerű, még természetesebb írást és finom vonalak rajzolását.

Ultra HD felbontású, ultravékony panelek

A CES-en mutatta be a Sharp legmodernebb, 32″-es osztályba tartozó professzionális LCD monitorjait, a PN-K321 modellt és egy érintőképernyős monitor prototípusát, amely IGZO technológiával és ultranagy, 4K × 2K felbontással (3840 × 2160 pixel) rendelkezik, azaz négyszer nagyobb felbontású, mint a Full HD. Ezen felül ezek a modellek büszkélkedhetnek az iparág legvékonyabb kialakításával, mindössze 35 mm vastagok. Az érintőképernyős monitorprototípus képes 10-pontos multi-touch opcióra, amely lehetővé teszi a felhasználók számára egyszerre több gesztus érintéses bevitelét, ami különösen hasznos képek, grafikák, komplex vizuális elemek vagy építészeti tervek kezelésekor és ábrázolásakor. A PN-K321 modell várhatóan februárban kerül forgalomba, először az USA-ban.

A Sharp vezető szerepet játszik a képernyőfelbontás következő generációjának, az ultra HD felbontásnak a kifejlesztésében. A korábban 4K néven ismert formátum jelentős ugrást jelent a megjelenítésben, pixelfelbontása négyszerese a 1080p felbontásának. A CES-en a Sharp egyszerre két nagyképernyős Ultra HD technológiát is bemutatott, amelyekkel 2013-ban jelenik meg a piacon:

LC-90LE745U_HO_LS

2013-as AQUOS termék kínálat

A Sharp bemutatta teljes 2013-as AQUOS LED TV kínálatát, új dizájnnal és olyan nagy képernyő méretekkel, mint a 60″-as, 70″-es, 80″-as képátlójú, illetve a világon legnagyobb, kereskedelmi forgalomban kapható 90″-es képátlójú LED TV modellekkel.

Az AQUOS termékvonal két sorozatot is tartalmaz, amelyek Quattron™ technológiával rendelkeznek. Minden nagyképernyős AQUOS LED TV okos TV is egyben, kétmagos processzorral a gyors és könnyű kapcsolódás, vezérlés és tartalomkínálat érdekében. A kiemelt szériának számító 8-as sorozat rendelkezik az úgynevezett Super Bright funkcióval, amely egy intelligens kontrasztvezérlőt és egy fényerősebb kijelzőt kombinál.

A Quattron következő generációja

A Sharp a Quattron technológia következő generációját is bemutatta a 2013-as CES-en. A Sharp piros-zöld-kék-sárga Quattron paneljében használt speciális jelfeldolgozó révén a Quattron következő generációjában lehetséges lesz ezeknek a színeknek az önálló vezérlése és használata, így egyetlen pixelben dupla felbontás érhető el. Ennek a technológiai áttörést jelentő funkciónak köszönhetően a következő generációs Quattron egy 1080p felbontású panel tényleges felbontását Ultra HD-szerű szintre emelheti videók, állóképek, valamint webalapú szövegek esetében. A következő generációs Quattron technológia speciális jelfeldolgozást is alkalmaz, amivel a 1080p felbontású kép 4K-ra skálázható fel. A Sharp várhatóan 2014-ben mutatja be következő generációs Quattron technológiával rendelkező termékeit.

8K

A cég bepillantást engedett a nagyfelbontás jövőjébe, amikor működés közben mutatta be a 8K felbontást egy 85”-es képátlójú TV-képernyőn. A 8K elnevezés a 7680 x 4320 felbontást takarja, ami egy HD TV felbontásának 16-szorosát jelenti és hihetetlenül részletes, kiváló minőségű képet nyújt.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés