Connect with us

technokrata

José Manuel Barroso vette át a 9 milliomodik ECDL vizsgakártyát

Smart home

José Manuel Barroso vette át a 9 milliomodik ECDL vizsgakártyát

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vette át a 9 milliomodik ECDL vizsgakártyát – ezzel is hangsúlyozva az informatikai írástudás fontosságát a foglalkoztathatóság és a fenntartható gazdasági fejlődés szempontjából.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke ünnepélyes keretek között átvette a 9 milliomodik ECDL vizsgakártyát, amellyel az EB és az ECDL Alapítvány nem csak az ECDL program sikerére hívták fel a figyelmet, hanem arra is, hogy a tagországok oktatási stratégiáiban szükség van a digitális készségek terjesztésébe való folyamatos beruházásnak annak érdekében, hogy nőjön a foglalkoztathatóság aránya, és az európai gazdaság versenyképes lehessen a többi régióval szemben.#cod1#

A vizsgakártya átvételekor Barroso elnök külön hangsúlyozta az informatikai írástudás nélkülözhetetlenségét minden európai állampolgár számára és kiemelte: az Európai Bizottság nagyon büszke arra, hogy az ECDL programot a kezdetektől fogva végig kísérhette, és hogy “elképesztő eredmény” a 9 millió regisztrált vizsgázó. (Ebből 344 ezer magyar, amellyel világviszonylatban a 8. helyen állunk – mind a mennyiséget, mind a vizsgázók számának a népességhez viszonyított arányát tekintve. A vizsgarendszer Európán kívül is működik, ott ICDL, azaz International Computer Driving Licence néven.)

Barroso tolmácsolta az Európai Bizottság üzenetét, miszerint “az informatikai írástudás ma már olyan alapkészségnek számít, mint az írás vagy olvasás; a mai nehéz gazdasági helyzetben munkavállalók sokaságának kell újraképeznie magát: a digitális készségek elsajátítása új lehetőségeket, könnyebb megélhetést jelenthet számukra a munkaerő-piacon is.”

A gazdasági helyzetre való tekintettel a Bizottság megalkotta az Európai Válságkezelő tervet, amely “okos beruházásokra” ösztönöz a hosszú távú megtérülés érdekében. Felhívja a tagországokat arra, hogy invesztáljanak többet a képzésbe és újraképzésbe, hogy megvédjék polgáraikat a legsúlyosabb gazdasági válságtól.

A terv részeként az Európai Bizottság 1 milliárd eurót ajánlott fel hátrányos helyzetű térségek szélessávú internet-csatlakozással való ellátására. Ez a befektetés azonban mindenképpen megfelelő képzési programmal kell hogy társuljon, ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy Európában tovább mélyül  a digitális szakadék azokban a térségekben, amelyek már eddig is az európai átlag alatt maradtak: 2008-as Eurostat jelentés szerint 2007-ben a ritkábban lakott településeken élők 49%-a még sosem használta az internetet.

A vizsgakártya-átadási ceremóniát megelőzően, egy találkozón, amelynek témája az informatikai írástudás szerepe volt az európai tudás-alapú társadalom megteremtésében, a nemzetközi ECDL Alapítvány vezetői üdvözölték Barroso elnök véleményét, miszerint az informatikai írástudás képzés minden országban záloga lehet az információ-technológiai eszközök nyújtotta előnyök teljes körű kihasználásának.

Jim Friars, az ECDL Alapítvány elnöke beszédében méltatta az Európai Bizottság erőfeszítéseit, amelyeket a polgárok munka- és érvényesülési lehetőségeinek jobbítása érdekében tett. Elmondta: az ECDL igazi sikertörténet, amely nem történhetett volna meg az Európai Bizottság kezdetektől fogva nyújtott támogatása nélkül.  Damien O’Sullivan, az ECDL Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondása szerint büszke arra, hogy a 9 milliomodik vizsgakártyát Barroso elnöknek adhatják át, és hangsúlyozta: bőven akad még tennivaló, hiszen az európaiak 40%-a továbbra sem rendelkezik még az alapvető számítógép- és internet-használói ismeretekkel. Az igazgató kiemelten fontosnak tartja, hogy az ECDL Alapítvány a továbbiakban is elkötelezetten dolgozzon az i2010 stratégiában foglalt célokért, hiszen a digitális írástudás az egyik kulcskompetencia ahhoz, hogy Európában valódi tudásalapú információs társadalom alakulhasson ki.

Ezekben a nehéz időkben az informatikai írástudással kapcsolatos képzésekbe fektetethető források csökkentése komoly akadályt jelenthet Magyarország számára is a gazdasági válságból való kilábalásra. Éppen ezért a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT), mint az ECDL program hazai felelőse, a kormányzattól a képzési források gyors és jelentős emelését kéri, hiszen a jelenlegi helyzet Magyarország számára lehetőséget kínál arra, hogy a válságból megerősödve, dinamikusabban fejlődve, versenyképességét növelve kerüljön ki. Az NJSZT ezúton sürgeti újra a kormányzati-üzleti-civil összefogást a lisszaboni célok teljesíthetősége érdekében.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin