Connect with us
Hirdetés

technokrata

Bármikor leállhat a GPS

Smart home

Bármikor leállhat a GPS

Lehetséges, hogy a Föld bizonyos területein nélkülöznünk kell majd a mára életünk szerves részét képező GPS-alapú eszközöket. Az amerikai számvevőszék szerint komoly működési hibák léphetnek fel a rendszerben, írta meg a PC Fórum.

A globális helymeghatározó rendszer működési elvének alapja, hogy az eszköz képes saját helyzetét meghatározni. Ehhez a Föld körül keringő műholdakat használ, de ezekből legalább négy példányra szükség van a pontos pozíció megállapításához. A teljes bolygó felszínének lefedéséhez 24 mesterséges hold szükséges, amiből jelenleg 31 van. Azonban, 13 darab már 4 évvel túllépte tervezett élettartamát, és a tervezett cseréjük 3 éves késésben van, és bármikor leállhat a működésük, illetve hibák következhetnek be.

Amennyiben ilyen helyszínen van a vevőegység, jelentősen csökkenhet a rendszer pontossága, de akár teljesen meg is szűnhet a szolgáltatás. Az EU tagállamai 2007 óta dolgoznak a GPS-nél pontosabb Galileo rendszeren, azonban ez csak 2013-ban állhat legkorábban munkába, de az áttérés során az összes eszköz cseréjére szükség lenne, olvasható a PC Fórumon.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/04/01/barmikor-leallhat-a-gps/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés