Connect with us
Hirdetés

technokrata

IFA: idén először fehéráruk is felvonulnak

Smart home

IFA: idén először fehéráruk is felvonulnak

A mosogatógéptől egészen a porszívókig…

Idén először láthatnak az érdeklődők konyhai gépeket is a berlini Nemzetközi szórakoztató–elektronikai kiállításon, az IFA-n, amelyet augusztus 29-e és szeptember 3-a között rendeznek meg. A Samsung többek között nagy kapacitású mosógépeiről, a flat line mikrohullámú sütőkről, a G szériás és három ajtós hűtőiről rántja le a leplet a „Design for the Living Space” koncepció bemutatásakor.

A Samsung teljes körű konyhai bemutatója a vállalat jövőre vonatkozó elképzeléseit tükrözi. A Samsung „Design for the Living Space” koncepció köré sorakoztatta fel környezetbarát fehéráru termékeit, amelyek a legújabb technológiákat kombinálják a különleges formatervekkel. (A Samsung külső szakértők és laboratóriumok bevonásával tesztelte, illetve bizonyította termékei környezetbarát tulajdonságait.)

Az IFA közönsége találkozhat majd a Samsung hűtőinek széles választékával. Kezdve az új egy ajtós hűtőktől, a mélyhűtőkön át egészen a G-sorozatú, amerikai típusú hűtőkig. Utóbbiak 637 literes kapacitású megnövelt űrtartalommal, de nem megnövelt méretekkel rendelkeznek.

A Samsung bemutatja az új mosógépeit is, amelyek egyedi formatervezésű gyémánt dobot kaptak. Az új kialakítás lényegesen jobban kíméli a ruhát. A gépeket emellett a már ismert AirFresh funkcióval és az energiahatékonyságot szolgáló, kerámia bevonatú fűtőszállal is felszerelték.

A Samsung ECO porszívói a hasonló készülékhez viszonyítva, nagyobb teljesítményre képesek, miközben kevesebb áramot fogyasztanak és alacsonyabb zajszinten működnek. Számos változatban lesznek kaphatóak Európában, többek között porzsákos és porzsák nélküli verzióban is.

Forradalmian új megoldást kínál a felhasználóknak a Samsung új beépíthető sütője, amelyben energiatakarékos módon akár két különböző ételt is süthetünk egyszerre két teljesen különböző hőfokon és ideig.

A mikrohullámú sütők közt úttörőnek fognak számítani a Samsung rozsdamentes acél „flat look” készülékei „Duo Grill” funkcióval, mely hatékonyságának köszönhetően energiát és pénzt takarít meg.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2008/07/25/ifa-iden-eloszor-feheraruk-is-felvonulnak/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés