Smart home
Next-gen DVD: felezték a rekord alacsony árat is
Átszámítva még 18 ezer forintot sem kellett érte fizetni.
A múlt hét közepén írtunk a Toshiba és a Wal-Mart amerikai áruházlánc megállapodásáról, melynek köszönhetően az észak-amerikai országban már 199 dollárért, vagyis nagyjából 36 ezer forintért lehet majd a karácsonyi bevásárlási időszak alatt beszerezni az asztali HD DVD lejátszókat. A sosem látott mélységekbe zuhant árakat azonban még egyszer felezte a Wal-Mart (illetve az akcióban szintén részt vevő Best Buy): november 2-án a készletek erejéig mindössze 99 dollárt (180 forintos dolláráron számolva 17.820 forintot) kértek érte a boltokban.
Ez a legegyszerűbb modellre, a HD-A2 lejátszóra volt érvényes – és csak a múlt hét pénteken. Akkor sem mindegyik áruházban, és a vásárlóknak nem volt lehetőségük előre foglalni; el kellett zarándokoljanak a hozzájuk legközelebb eső egységbe, és ott – néhol az itthoni első Electro World nyitáshoz hasonlító hisztérikus rohammal – szerezhették meg a kéklézeres lejátszót. Erre a felhajtásra egyébként szüksége is van a Toshibának, mivel az USA-ban a következő generációs optikai lemezeket kezelni képes eszközök közül egyelőre inkább a Blu-ray-nek áll a zászló (igaz, főként az eladott Playstation 3-ak miatt).
Toshiba HD-A2
Az eszköz képes a HD DVD, a DVD és a CD lejátszására, illetve a H.264 (MPEG4 AVC), a VC-1 és az MPEG2 hardveres dekódolására. Rendelkezik Sharc DSP-vel, aminek köszönhetően fel tudja dolgozni a Dolby Digital, Dolby Digital Plus, Dolby TrueHD (2 csatorna), DTS és DTS-HD hangadatokat. Megjelenítő felbontását tekintve 720p (1280×720) és 1080i (1920×1080) pixelre képes, vagyis a kisebb HD-s filmeket progresszív, a jobb minőséget produkálót „csak” interlaced módban képes a televíziókra varázsolni (már persze csak akkor, ha ez utóbbiak támogatják a fenti felbontásokat).
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2007/11/07/next-gen-dvd-feleztek-a-rekord-alacsony-arat-is/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





