Smart home
Nem kell több petróleum Afrikának
A LifeLight projekt elsőként Kenyában veti meg a lábát.
A Freeplay Foundation egy újfajta töltőállomást fejlesztett, az első prototípus már el is készült. Az otthonok megvilágítására szolgáló energiaforrás az afrikaiak életminőségét hivatott javítani. Az alapítvány szerint ezzel kiválóan helyettesíthető a kontinensen élők által jelenleg elérhető drága, környezetszennyező és egészségtelen alternatívák. A rendszer külső helyszíni tesztjét az elkövetkezendő hónapok során hajtják végre – elsőként Kenyában.
A világítás vagy valamilyen elektronikai eszköz működtetése természetes dolog számunkra, azonban a Világbank becslései szerint a Szaharától délre élő, közel ötszáz millió afrikainak a villamos energia még szinte elérhetetlen.
Kristine Pearson, a Freeplay Foundation igazgatója elmondta: „Az élet lelassul, sőt, szinte megáll Afrikában, ha lemegy a nap. Csupán további két órányi világítás már sokat javíthat az életminőségükön.”
Számos háztartás petróleum lámpát, elemes megvilágítást vagy fatüzet használ napnyugta után. Ez azonban 15 százalékkal megemeli a családi költségvetést, ráadásul környezetszennyezőek.

[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2007/11/03/nem-kell-tobb-petroleum-afrikanak/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





