Smart home
Gyakornoki állás frissdiplomások számára
Közép-Kelet-Európa nagyszerű tehetségekkel és patinás hagyományokkal büszkélkedhet a műszaki oktatás terén.
Közép-Kelet-Európa huszonhárom – köztük két magyar – fiatal mérnöke kezdte meg egyéves gyakornoki munkáját a Ciscónál július 30-án. A szakemberek a Cisco Sales Associate Program keretében csatlakoznak a világ 45 országából – Európából, Oroszországból és a FÁK államaiból, a Közel-Keletről, Afrikából, valamint Latin-Amerikából – származó kollégáikhoz. Az év során elsajátítják a legújabb hálózati és kommunikációs technológiákat, valamint finomítják készségeiket a munkahelyi kommunikációt és együttműködést illetően.
„Közép-Kelet-Európa nagyszerű tehetségekkel és patinás hagyományokkal büszkélkedhet a műszaki oktatás terén. Örömünkre szolgál, hogy a Cisco kiterjeszthette együttműködési programját a térség kiemelkedő műszaki egyetemeire. Olyan partneri kapcsolatokat építünk, amelyek egyaránt érintik az oktatási programok fejlesztését, a karrierépítési szemináriumokat és a közös kutatási projekteket” – mondta Rékasi Tibor, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója.
A Cisco három éve indította el Sales Associate programját Közép-Kelet-Európában azzal a céllal, hogy gyakornoki munkát biztosítson frissdiplomás műszaki szakemberek számára.
Ebben az évben 1400 pályázóból választották ki azt a 23 jelöltet, akik lehetőséget kaptak arra, hogy a Cisco rendszermérnökeként dolgozzanak. Mindannyian Közép-Kelet-Európa vezető műszaki egyetemeiről érkeztek mintegy 11 országból, köztük Magyarországról. Az amszterdami központú program kurzusai a Cisco-minősítésekre, valamint a műszaki és kereskedelmi készségek fejlesztésére koncentrálnak, és általános bevezetést adnak a Cisco vállalati kultúrájába. Az osztálytermi és szerepjátékra épülő oktatás mellett a résztvevők munkahelyi feladatokat is megoldanak a laboratóriumokban és ügyfeleknél egyaránt.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2007/08/02/gyakornoki-allas-frissdiplomasok-szamara/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





