Smart home
Az elmúlt 25 év legbefolyásosabb szoftvere
Az amerikaiak szerint.
A Computing Technology Industry Association (CompTIA) nemrég készített egy tanulmányt, melyben azt vizsgálták, hogy az elmúlt negyed században mely fejlesztések bizonyultak a legfontosabbnak, a számítástechnika fejlődése szempontjából. Ennek során mind a hardveres, mind a szoftveres termékeket megvizsgálták, és igen érdekes eredményre jutottak. Az első öt helyezettből négy Microsoft terméknek bizonyult – ahogyan az első is, amelyik az Internet Explorer lett.
Idestova 12 éve létezik a redmondi böngésző. 1995-ös indulásakor (amikor a Spyglass Mosaic browserből jött létre) a Netscape-pel kellett felvennie a versenyt, ám a Windows-ba integrálásával gyorsan és könnyen piaci fölényre tudott szert tenni. Manapság is a legtöbbet használt böngésző a Microsoft fejlesztőinek keze közül került ki (a Firefox folyamatos népszerűség-növekedésének ellenére). Legújabb, hetedik generációs változatának magyar kiadása innen tölthető le.
Második helyre Redmond szövegszerkesztő alkalmazása, a Microsoft Word került. Míg az előzőt a megkérdezettek kétharmada jelölte meg, mint nagyon fontos fejlesztést, addig ez az alkalmazás már „csak” 56 százalékos támogatottságot tudhatott a magáénak. Harmadik helyre az első 32 bites microsoftos operációs rendszer jutott: a Windows 95-ről pontosan 50 százalékban vélekedtek úgy a szavazásban részt vettek, hogy nagyon fontos pontja volt a szoftver az elmúlt 25 év számítástechnikai fejlődésének. Negyedik és ötödik helyre döntetlen, 49 százalékos eredménnyel a Microsoft Excel és az Apple iPodja futott be. A második öt a következő lett: Blackberry, Photoshop, McAfee Virusscsan, Netscape Navigator, PalmPilot.
Maga a felmérés 471, USA-beli IT-szakértő megkérdezésével készült, az év május és június hónapjai alatt.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2007/08/02/az-elmult-25-ev-legbefolyasosabb-szoftvere/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





