Connect with us

Hirdetés

technokrata

Későn jön a szupertévé?

Smart home

Későn jön a szupertévé?

A Toshiba régóta várt SED TV-je minden előnye ellenére hátrányba szorulhat.

Surface-Conduction Electron-emitter display, röviden SED. A Toshiba és a Canon közös fejlesztése, mely nagyjából egy időben született meg az első, mainstream piac számára gyártani tervezett LCD és plazma televíziókkal együtt. A SED fejlesztése azonban elcsúszott: a két cég 1999-es közös munkájának kezdetétől egészen 2005-ig tartott, mire megjelenhetett az első kereskedelmi változat. A riválisainál jobb képminőséget nyújtó technológiára alapuló készülék így már megjelenésekor elvesztette az árharcot. Míg ugyanis a fejlesztések kezdeténél körülbelül azonos költséggel járt egy LCD, egy plazma és egy SED televízió előállítása, az előbbi kettő jóval olcsóbb lett az elmúlt 3-4 évben – a SED azonban (tekintve hogy a tömegtermelés még mindig nem futott fel) nem tudta tartani ezt a lépést.

Az 55 colos képátlóval rendelkező példány, melyet a Toshiba az új technológia promóciójában vezető szerephez kíván juttatni, idén ősszel, a japán Ceatec elektronikai show-n mutatkozott be (a rendezők közlése szerint nagy tömegeket csábítva a kijelző elé). A boltok polcaira 2007-ben kerül majd, árulta el a Toshiba, ám ezt a kijelentést már sokan megkérdőjelezik, ugyanis a vállalat a januárban megtartandó CES (Consumer Electronic Show) rendezvényen – szemben az eredeti elképzelésével – nem kívánja közszemlére tenni a készüléket.

Habár a Toshiba szóvivői nem kívántak részletekbe bocsátkozni a bemutató elhalasztását illetően, annyi kiderült, hogy nem technikai jellegű probléma miatt hozták meg a cég vezetői a döntést. „A (halasztás) oka nem technikai és nem is üzleti jellegű, de a részleteket bizalmassági kötelezettségünk miatt nem tehetjük közzé. A Toshiba reméli, hogy a probléma hamarosan megoldottá válik, és visszatérhetünk az Egyesült Államokba az 55 colos SED bemutatóval.” – olvasható a vállalat által kiadott közleményben.

A jól értesültek tudni vélik, hogy a késlekedés oka a Canon és a Nano-Proprietary között fennálló peres eljárás. A felek jelenleg zárt ajtók mögött tárgyalnak a Canon SED TV-vel kapcsolatos technológiájának licenceléséről.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés