Connect with us
Hirdetés

technokrata

Milliárdokat spórol meg a Magyar Telekom

Dotkom

Milliárdokat spórol meg a Magyar Telekom

A hatékonyságjavítás érdekében az év második felében további konszolidációs lépések várhatóak a Magyar Telekom-csoporton belül – hangzott el a távközlési cég által rendezett sajtóbeszélgetésen.

Az intézkedések létszámelépítéssel is járnak, ám az elbocsátások mértékéről, illetve azok egyszeri költségeiről Christian Mattheisen elnök-vezérigazgató egyelőre nem tudott pontos adatokkal szolgálni, csupán annyit mondott, hogy a megtakarítás mértéke milliárdos nagyságrendű. A cégcsoport stratégiájának megfelelően a dél-kelet-európai régióban vizsgálja az újabb akvizíciós célpontokat, de még nincs olyan tranzakció a láthatáron, amelyről konkrétumokat lehetne mondani. Bár az érintett térségében nincs sok lehetőség, hiszen a privatizációs folyamatok jórészt lezajlottak, ám a cég lát reményt a terjeszkedésre – mondta Czenthe Szabolcs igazgató. A cég vezetői beszámoltak arról is, hogy a végéhez közeledik montenegrói leányvállalatnál jó ideje tartó vizsgálat, amelynek kapcsán összesen 4,1 milliárd forintos kiadása keletkezett a cégnek, s a társaság szakértői az idén is ilyen nagyságrendű költséggel számolnak. Az év elején a Magyar Telekom macedón érdekeltségénél is elindult egy hasonló eljárás, ám ennek még nincs eredménye.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2007/06/12/milliardokat-sporol-meg-a-magyar-telekom/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés