Connect with us

technokrata

Sikeresen lezajlott a FIRST LEGO League jubileumi tatabányai regionális selejtezője

E-Sport

Sikeresen lezajlott a FIRST LEGO League jubileumi tatabányai regionális selejtezője

Sikeresen lezajlott a FIRST LEGO League jubileumi tatabányai regionális selejtezője

Egy kihívás, 110 ország, 40 ezernél is több csapat, 480 ezres gyerek közösség.

Az Edutus Egyetem idén 10. alkalommal adott otthont a FIRST LEGO League tatabányai regionális fordulójának 2025. január 31-én. A versenyt Némethné Dr. Gál Andrea, az Edutus Egyetem rektora nyitotta meg, amelyen összesen tíz csapat mérte össze tudását, ebből idén 2 csapat is határon túlról érkezett hozzánk.

A 2024-2025-ös szezon fő témája “Az Óceán”, amelyben a víz alá merülhettek a versenyzők, és megismerhették az óceánok, tengerek és tavak élővilágát. Egyúttal a verseny kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a csapatok felfedezhessék a víz milyen hatással van az emberiség életére, illetve hogy miként lehet segíteni ezt a rendkívül gazdag és változatos ökoszisztémát.

Idén a Bosch Magyarország is támogatta a rendezvény megvalósítását!

Az Edutus Egyetem, mint a World Robot Olympiad, nemzetközi robotépítési és programozás verseny kizárólagos magyarországi szervezője, hosszú évek óta elkötelezett amellett, hogy támogassa a FIRST LEGO League robotépítési versenyt is, ezzel hozzájárulva a kreatív és technológiai szakemberek utánpótlásához. Az egyetem alapértékei között kiemelt szerepet kap, hogy már fiatal korban megismertesse és megszerettesse a diákokkal a robotikát és a STEM területek világát, amit a gyerekek ezeken a versenyeken játékos és izgalmas formában ismerhetnek meg.

A selejtezőn a csapatok négy összekapcsolódó, de külön értékelt versenyszámban mérték össze tudásukat, melynek összesített eredménye adja a végső eredményt. Idén rendkívül szoros volt a verseny, a helyezések az alábbiak szerint alakultak:

  • Legjobb csapat: Manómentes
  • Legjobb robotfutam: Kocka Lajos Gimicsapat
  • Legjobb robot konstrukció: Bits
  • Legjobb innováció: Kocka Lajos Gimicsapat
  • Legjobb edző: Takó Klára (Tengeri Sünök)
  • Feltörekvő díj: SZEndresz Bits
  • Áttörés díj: Vezekényi Robotosok
  • Motivációs díj: Aranyalma
  • Csapatszellem díj: Manómentes

Összetett eredmény:

  • 1. helyezett: Manómentes
  • 2. helyezett: Bits
  • 3. helyezett: Kocka Lajos Gimicsapat

A Manómentes és a Bits csapatok jutottak tovább a FIRST LEGO League SUBMERGED Nemzeti döntőbe, amely az idei évben Zalaegerszegen kerül megrendezésre. Sok sikert kívánunk nekik!

Köszönjünk minden csapatnak a részvételt és gratulálunk!

Mégis mi az a FIRST LEGO League?

A FIRST® robotika közössége a LEGO-val közösen, olyan programot alkotott meg és vitt sikerre globálisan, amely lehetőséget biztosít gyermekeink számára a szabad kísérletezésre, amely során a kritikus gondolkodásukat és kreatív problémamegoldásukat fejleszthetik olyan feladatokon keresztül, amelyek a jövő kompetenciáit építik.

Mi a FIRST LEGO League célja?

A célunk, hogy a gyermekek játékos módon sajátíthassanak el olyan készségeket tudományos területeken, amik korábban elképzelhetetlenek voltak. Így építjük ezzel a versennyel a LEGOkosabb nemzedéket.

Hogyan néz ez ki a gyakorlatban?

A csapatoknak küldünk egy csomagot, ami tartalmaz minden olyan eszközt, ami szükséges a világszintű versenybe való csatlakozáshoz. A feladatok és az eszközök globálisan egységesek, így már csak a fiatalok kreativitásán múlik, hogy ezeket hogyan használják fel.

Kik vehetnek részt a versenyben?

Három kategóriára osztottuk fel a versenyt kor alapján. Így a diákoknak a saját koruknak megfelelő kihívásokat kell megoldaniuk. A három korcsoport a következő:

  • 4-6 évesek: FIRST LEGO League Discover
  • 6-10 évesek: FIRST LEGO League Explore
  • 9-16 évesek: FIRST LEGO League Challenge

További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

További E-Sport

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés