Connect with us
Hirdetés

technokrata

Szomorú karácsony?

Kütyük

Szomorú karácsony?

A Sony Ericssonnál nem igazán úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt szeretnék.

A jelenleg a negyedik legnagyobb mobilgyártóként jegyzett Sony Ericsson korábban igen komoly reményeket fűzött ahhoz, hogy az év végi karácsonyi szezonban akár jelentősen is növelni tudja mintegy 5 százalékos piaci részesedését. Erre azonban várhatóan nem kerül sor, még pedig több okból kifolyólag sem.

Az első csapás akkor érte a vállalatot, amikor az Egyesült Királyságban nemrégiben levették a kereskedések polcairól a világ első 12 megapixeles mobiljaként jegyzett Sony Ericsson Satiot, mert az komoly szoftveres problémákkal küszködött. Ezzel kapcsolatban egyébként jó hír, hogy a javítás-frissítés (R1CA037) már elkészült, és hamarosan világszerte elérhető lesz a Sony Ericsson Update Service segítségével.

Ezt követően felröppentek a pletykák, miszerint a 8 megapixeles Aino érintőkijelzőjével sincs minden rendben, és bár ezt később cáfolták, a Sony Ericsson presztízsének semmiképpen sem tett jót. A legújabb csapás, hogy a cég Xperia termékcsaládjának második tagja, az idén szeptemberben bejelentett X2-es modell sajnos nem lehet ott a karácsonyfák alatt, annak kereskedelmi forgalmazása ugyanis várhatóan csak 2010 januárjában fog megkezdődni.

#img1#

Azt egyelőre nem tudni, hogy miért késik a Windows Mobile 6.5 operációs rendszerű Xperia X2, az viszont teljesen biztosra vehető, hogy januárban jelentősen kisebb érdeklődés mutatkozik majd iránta, mint most, a nagy ünnepi vásárlási rohamban. Kíváncsian várjuk, hogy a történtek után pontosan hogyan alakulnak a japán-svéd gyártó negyedik negyedéves eladási mutatói!



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2011/04/01/szomoru-karacsony/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés