Dotkom
HP: nagy notebook tervek idénre
A Hewlett-Packard még több eladott hordozható számítógépre számít 2004 során.
A számítógép-forgalmazóval szerződésben álló tajvani gyártók szerint az amerikai cég 10 százalékkal tovább növelte korábbi várakozásait, ami az idén leszállított noteszgépeket illeti. A HP eredetileg 10 millió hordozható számítógép értékesítését tervezte az idei év során (mely jelentős előrelépés a tavalyi 6,5 millió példányhoz), szerte a világon. A bővülés egyébként a 2002-es állapotokhoz képest valamelyest még lassult is: az IDC jelentése szerint két évvel ezelőtt a Hewlett-Packard 3,8 millió notebooktól ˝vált meg˝.

Két tajvani gyártóra, a Compal Electronics-ra és az Inventec-re hárul majd a HP által kitűzött célok megvalósításának kulcsszerepe. A Compal előzetes becslések szerint körülbelül 3-4 millió, elsősorban átlagfelhasználók számára tervezett modellt fog leszállítani, bár lesznek köztük az AMD új, 64 bites Athlonjára épülő típusok is. Az Inventec inkább az üzetli szféra számára kialakított noteszgépekért felel, melyből körülbelül 2,5-3 millió darabot fognak idén az amerikai vállalatóriás számára biztosítani.
A fenti két tajvani cégen kívül még a Quanta Computer, a világ legnagyobb notebookgyártója számít jelentősebb távol-keleti partnernek a HP szempontjából: a Kínától elszakadt szigetország ezen gyártója hozzávetőleg egymilliónyi hordozható számítógépet szállít 2004 során a Hewlett-Packard részére, állítják a tajvani források. A dinamikusan növő mennyiség és az agresszív árképzés miatt többen is azt mondták, hogy a HP tavaly felülmúlta vetélytársait, mint például a Dellt és a Toshibát; ám idén a nemrég módosított mennyiség, azaz a 11 millió eladott noteszgép elérése már kérdéses.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2004/04/13/hp-nagy-notebook-tervek-idenre/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





