Connect with us

Hirdetés

technokrata

Tim Cook: Áprilisban jön az Apple Watch

Viselhető Tech

Tim Cook: Áprilisban jön az Apple Watch

A vállalat vezetője bejelentette az okosóra áprilisi érkezését.

Tim Cook (Apple CEO) a vállalat első negyedéves befektetői ülésén megerősítette az okosóra áprilisi érkezését. Miután vázolta a sikeres iPhone eladásokat és a gyors terjeszkedést Kínában, lényegében elárulta, hogy a sokak által már nagyon várt készülék (nem márciusban, mint azt a 9to5Mac gondolta) áprilisban kerül a boltok polcaira.

Megtudhattuk, hogy az Apple-nél három időszakra bontható a termékek megjelenése. Egy korai, egy az év közepén, és egy késői. Az óra szeptemberi bemutatásánál az “early 2015” volt az egyetlen utalás a megjelenési dátumra. Nos, ez legfrissebb információink szerint nem jelent mást, mint az áprilisi érkezést.

Cook azt is hozzátette, hogy még mindig folynak a fejlesztések az órával kapcsolatban, de már alig várják, hogy a felhasználók is átélhessék a készülék nyújtotta élményt. Lényegében az Apple Watch az első valóban új termék az iPad 2010-es debütálása óta a vállalatnál. Már mi is nagyon izgatottak vagyunk az eszközt illetően, és reméljük áprilisra sikerül növelni az óra átlagos üzemidejét is.



Szólj hozzá!

További Viselhető Tech

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés