Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: ConCorde Smartphone Grand – hűha!

Mobil tesztek

Teszt: ConCorde Smartphone Grand – hűha!

Már megint a ConCorde! Úgy értem, hogy már megint Ők azok, akik valami olyat hoztak a piacra, ami még nem volt. A ConCorde Smartphone Grand ugyanis nyolcmagos, villámgyors és még a kamerája is tökéletes. Mi pedig örülünk annak, hogy mindezért ráadásul megdöbbentően keveset is kérnek…

Néhány éve írogatok már erre-arra és járt már a kezemben ez-az. Ez persze nem garancia az értékítéletem helyességére, de az biztos, hogy nehezebb már meglepni, mint kezdő koromban. Sőt, amikor kezembe veszek egy-egy telefont, nagyjából tudom, hogy mire is számíthatok. Persze gyanakodnom kellett volna, amikor a tesztkészüléket kezembe nyomó Zoli szeme olyan furcsán csillogott, hiszen Ő maga is régi motoros már a szakmában és Ő sem lelkesedik már mindenért annyira. Akárhogy is történt a tény az, hogy megint sikerült meglepni engem és megint átéltem egy olyan pillanatot, amiért az ember végül is szereti a tech újságírást. Az ilyen meglepetésekért csináljuk.

DSC09297_resize

A ConCorde az elmúlt években számos kiemelkedő készülékkel lepte meg a magyar vásárlókat. Aki ismeri a termékeiket az jól tudja, hogy a Kínában gyártott készülékek saját márkanéven forgalmazásával is foglalkoznak, ahogyan számos másik magyar cég. Sokaknak nincs is bizalmuk ezekkel a készülékekkel szemben és többször megkaptam azt is, hogy ilyen készülékeket Kínából is lehet rendelni, olcsóbban is. Nos, amiért én SOHA nem rendelnék Kínából telefont, az a garancia hiánya. Bár magam is szoktam rendelni ezt-azt távolkeletről, soha nem adnék pénzt olyasmiért, ami 10.000,- azaz tízezer forintnál többe kerül. Telefont például semmiképpen. Ehelyett ha olcsó telefonra vágyom, inkább olyan cégektől vásárolok, akik a behozatal előtt tesztelik a típust (szétszedik, nyúzzák) és a behozatal után pedig teljes értékű és tényleges garanciát adnak az általam megvásárolt telefonra. Ilyen cég a ConCorde és aki nem hiszi, járjon utána!

DSC09294_resize

Szóval a ConCorde kiemelkedik a többiek közül a hozzáadott szolgáltatásokban is, de emellett mindig törekszenek arra, hogy a forgalmazott termék valamiben több legyen, mint a többieké. És itt érkeztünk el tesztünk tárgyához, a ConCorde Smartphone 5580 Grand okostelefonjukhoz, amely már egy polcokon lévő, megvásárolható, létező termék, ha az árukeresőben rákeresünk, akkor ügyesebb (kisebb) boltokban 62.990,- forinttól megszerezhetjük, de a nagy elektronikai áruházak polcain sem írtak elé többet, mint 69.990,- forint. Tehát 2015. elején ennyibe kerül egy nyolcmagos, 5,5 colos kijelzővel és kifejezetten jó kamerával szerelt okostelefon, ami még szép is és a mindennapi használatban az egyik ámulatot okozza a másik után. Na, ezért volt az a  szemcsillogás…

DSC09305_resize

A továbbiakban a készüléket csak Grandnak fogom hívni, mert a neve nagyon hosszú és így egyszerűbb az olvasónak is. Szóval a Grand specifikációját olvasva már azért számítunk valamire és bár az unalmas számokkal most sem untatnám az olvasót, azért pár dolgot hadd emeljek ki az adathalmazból. Tehát van egy 5,5 colos kijelzőnk, amiről röviden annyit tudok mondani, hogy pont jó. Én magam nagyképernyő-függő vagyok, mindig tepsikkel járok a zsebemben, de a Grand pont el van találva és ez az 5,5 col éppen akkora, hogy még nagynak érezzük amikor nézzük, de nem érezzük túl nagynak, amikor zsebre kell tenni. És még a képernyőhöz annyit, hogy a felbontása QHD, azaz 540×960 képpontból rakja össze a képet és ez is pont úgy jó, ahogy van. A manapság zajló pixelháborút ugyanis egy nagy baromságnak tartom és a zsebméretű készülékekbe fullHD kijelzőt csak arra jó, hogy a képmozgatásoknál jól megnyúzzuk a grafikus procit és a telefonunk jó hamar le is merüljön. 5,5 colba a QHD pont jó, az emberi szem úgysem képes látni a különbséget.

DSC09300_resize

Cserébe viszont ezt a felbontást – amely a HD felbontásnak mindkét irányban éppen a fele és a négyzetre emelés szabályai szerint összességében a képpontok száma éppen az egynegyede – a telefon lelkét adó MTK6592-es, nyolcmagos processzor és az ezt támogató MALI-450-es grafikus egység röhögve elrángatja. A mindennapi használatban ez annyit jelent, hogy semmivel nem lehet zavarba hozni és a felhasználói élményt az akadás nélküli mozgatások nagyban növelik. Ezt az MediaTek 6592-es SOC-t egyébként számos készülékben megtaláljuk, a HTC, az Alcatel, a Lenovo és a Phillips is bizalmat szavazott neki. Az AnTuTu-n 32160 pontot mértem, ezzel a HTC One fölé pozícionállhatjuk a készüléket, de lenyomja a Xiaomi Redmi Note-ot és az Xiaomi Mi2-est is és nem sokkal az LG G2 alatt landol a ranglistán. A szőr mentén megemlített készülékek mindegyike drágább a mai napon, mint a Grand és mindegyik kisebb kijelzővel érkezik. Talán a Xiaomi Redmi Note közelíti meg paramétereiben, de annál meg jóval gyorsabb.

2015. 02. 24. - 1

Ha negatívumokat keresünk a Grandnál, egyet találunk, mégpedig a csupán 1 GB RAM-ot. Ez számomra kicsit értelmezhetetlen így 2015. elején, amikor a készülékek minimum 2 GB-tal, de inkább 3 GB-tal érkeznek és ez a bővítés nem is kerül sokba a gyártásnál. Persze az is igaz, hogy a felhasználók nagy többségének bőven elég az 1 GB RAM-is a szoftverek telepítésére, de tényleg nem került volna semmibe a plusz 1 GB. A teszt során a készüléket belaktam és két hétig használtam is, ezalatt nem ütköztem memóriafogyásos üzenetekbe, azaz ezek szerint nekem is bőven elég volt az 1 GB RAM, bár én nem telepítem szanaszét “nélkülözhetetlen” szoftverekkel a telefonjaimat, az igaz. Cserébe viszont kapunk belső tárolásra helyet, amelyet a forgalmazó 8 GB-ban ad meg, de ebből valójában 5,5 GB a teljesen szabadon felhasználható. A tárhelyet 32 GB-ig bővíthetjük külső microSDHC kártyával. Összegezve tehát memória terén nem nagyon lesz gondunk.

DSC09313_resize

A külső megjelenés terén is igen meglepő ez a készülék, mert a dizájn és a használt anyagok, na meg az összeszerelés minősége nagy gyártókat is megszégyenít. Én kifejezetten gyűlölöm a krómozott dolgokat és ezért vagyok nagyon hálás, hogy a Grand oldalán ugyan fut végig két fényes csík, de még véletlenül sem kelti azt a gagyi érzetet, amit még nagy gyártók is elkövetnek. Az a két vékony csík ugyanis inkább egy penge érzését kelti, a vékonyságuk precizitást sugároz és ráadásul nem kerekítettek a felületek, hanem jól átgondoltan szögletesek. Az egy dolog, hogy a készülék maga csak 8,3 milliméter vastag, de ezt a vékonyságot még három részre osztja a két fémes színű csík és az oldallap matt műanyagja, ettől az egyébként vékony telefon még pengébbnek hat. Az oldallapon lévő gombok is nagyon vékonyak, beleillenek a dizájnba. A hátlap matt és az ujjlenyomatokat taszítja. Összességében a megjelenés prémium. Megdobogtatja a szívet.

DSC09301_resize

A ConCorde Smartphone Grand gyári dobozában kapunk egy tokot is, amely megér pár szót. Én magam nagyon tok-ellenes vagyok és az a véleményem, hogy egy telefonra tokot húzni olyan, mint a bőrüléses autóban trikót húzni az ülésekre. Barbárság és a legszebb telefont is el lehet csúfítani egy igénytelen tokkal. A ConCorde azt akarja kiküszöbölni azzal, hogy nem bízza a vásárlókra a tok kiválasztását, hanem önmaga ad egyet, mégpedig ingyen. Ha azt vesszük, hogy egy ilyen flip-tokra (előlappal rendelkező, kihajthatós tokra) normál esetben kifizetünk minimum 3000 forintot, akkor már a gesztus értékelhető a forgalmazó részéről, hogy Ők meg ingyen adnak egyet. De nem is ez a lényeg. A tok ugyanis aktív, azaz a becsukásakor és kinyitásakor dolgok történnek. Az előlapot fedő részen van egy nagyjából 3 centiméteres átmérőjű lyuk és amikor a tokot becsukjuk, ebben egy analóg – mutatós – óra jelenik meg. Becsukott toknál ebben a kerek ablakocskában a hívó fél azonosítói is megjelennek, nem kell hát kinyitnunk a tokot ahhoz, hogy információhoz jussunk. Összegezve tehát ez az a tok, amit még én is használnék, bár az kicsit zavar, hogy a luk tényleg luk és rajta keresztül az előlap sajnos szennyeződik. Elfért volna egy átlátszó fólia itt, hogy ezt kiküszöböljék.

DSC09288_resize

Mivel a készüléken laktam két hétig, részletes tapasztalataim vannak a mindennapi használatról. A legfőbb tapasztalatom az, hogy hiába a dupla SIM, hiába az én online zenehallgatási mániám, a 4300 mAh-s akku még akkor is 30% körül van estére, ha napközben 3-4 órát hallgattam zenét online, megosztottam a netet a laptopommal és még telefonáltam is vagy fél órát. Ez nálam egy jellemző nap mérlege. Azt mondom tehát, hogy az okostelefonoktól elvárható stabil egy napot simán hozza a készülék és ne higgyünk a gyári adatoknak, mert nem 2000 mAh-s az akkumulátor, ahogyan az az adattáblán szerepel, hanem igenis 4300-as!

DSC09309_resize

Persze nem egyszer előfordult az is, hogy a városban járva kicsit navigálnom is kellett, ehhez Budapesten én az ingyenes Waze-t használom. A Waze online szedi le a felhasználók által adott friss közlekedési információkat és valós képet ad a tényleges közlekedési helyzetről. Így például a Putyin-látogatás napján is úgy suhantunk át a városon, mint kés a vajon. A Grand GPS-e először tétovázott ugyan, azaz amikor életében először kellett műholdakat keresni, akkor elég nehezen boldogult, de ahogy ez megvolt, már nem bírt tévedni. Azaz hiába nem GLONASS, hanem “csak GPS”, jól használható navigálásra. Mivel a beépített hangszóró nagyon hangos, zajos autóban is jól hallhatóak az utasítások és a nagy képernyő miatt jól is látható minden. Navigálásra tehát nagyon jó a készülék, 1 órányi utazás során nagyjából 10%-ot eszik az akkuból.

DSC09307_resize

A teszt végére hagytam a habot a tortán, hiszen nálam már számos kínai készülék járt, de soha nem fordult meg még a fejemben, hogy esetleg váltsak valamelyikre. Mostanáig. Az ellenérzésem onnan táplálkozott, hogy az eddig megismert telefonok mind jók voltak a maguk nemében és kompromisszumokat nem nagyon kellett volna kötni egyikkel sem, csak a multimédia, azon belül pedig a fényképezés és videózás terén. Ebben pedig én nem vagyok hajlandó kompromisszumot kötni és elvárom, hogy a telefonom tökéletes fényképeket készítsen. Ugyanis ráálltam arra, hogy a telefon mindig nálam van így a napközben készített fényképek nagy része azzal készül. És mivel szeretem az életem eseményeit megosztani az ismerőseimmel, ehhez szeretek jó minőségű fotókat csinálni. Na, a Grand ilyeneket csinál és itt nem a képek pixelméretét hangsúlyoznám – mert az nem érdekel – hanem a minőséget. A Grandban lévő kamera szuper, így bátran merem fotózásra is ajánlani. A saját kameraszoftverével készített fényképeket feltöltöttem egy Picasa albumba, ide kattintva megtekinthetőek. Érdemes azokat a fotókat megnézni, amelyek rossz fényviszonyok mellett készültek. Ott mutatkozik meg egy kamera minősége igazán.

DSC09320_resize

Összességében tehát kinek is ajánlom a ConCorde Smartphone Grand-ot? Azoknak, akik nyomott áron szeretnének ütős telefont vásárolni. Akiknek a nagy képernyő a lényeg és a jó minőség. Azoknak, akik stabil szervizhátteret szeretnének és jó terméktámogatást. És persze azoknak, akiknek fontos a multimédia, azaz a fényképezés és a videózás is és nem csak világosban, hanem sötétben is szeretnének jó fotókat és videókat csinálni.



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

ConCorde Smartphone 5580 Grand

  Megjelenés éve: 2015
  Pro:  
  - Olcsó, igényes, jó kamera, erős processzor
 
  Kontra:  
  - Kevés RAM
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 5,5"
  • kijelző felbontása: 540x960 "
  • kijelző típusa: QHD multi-touch kapacitív kijelző"
  • eszköz mérete: 150 x 78 x 8,3 mm
  • tömeg: 168 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: MTK6592 1,67 GHz Octa-Core
  • memória: 1024 MB
  • háttértár: 8 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC 32 GB-ig
  • portok: microUSB
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 13 mpix
  • video chat:  
  • video felbontás: HD
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: quadband
  • WiFi: 802.11 b/g/n
  • Bluetooth: 4.0
  • GPS: A-GPS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.4.2 KitKat
  • spec. szoftverek: n/a
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 4300 mAh
  • tapasztalat: 1 erős nap
 
Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés