Connect with us

Hirdetés

technokrata

Komoly gépelési hiba a Sony-nál

SmartPhone

Komoly gépelési hiba a Sony-nál

Kép: Tech2

Komoly gépelési hiba a Sony-nál

Nem tagadja az Xperia 5 IV létezését a Sony, miután véletlen elgépelt valamit.

Akik kompakt androidos mobilt szeretnének, azok számára az egyik lehetősége a Sony Xperia 5 szériája volt – ezért hangoztak aggasztónak azok a pletykák, amelyek szerint a sorozatot leállítanák. Most úgy néz ki, hogy alaptalanok voltak a félelmek, a Sony maga kezdett egy elgépeléssel szivárogtatni.

Az Xperia 5 IV ugyan nem mutatkozott be az Xperia 1 IV mellett, de a tavalyi sorozatoknál is tartott 2 hónap különbséget a két modell között a Sony, az Xperia 5 III végül pedig csak október magasságában jelent meg.

A Sony az Instagramon véletlenül megemlítette az Xperia 5 IV-et, majd a bejegyzést gyorsan törölte – szakértők szerint az 1 helyett nehéz 5-öt gépelni, így a dolog szándékos is lehetett. A Sony francia leányvállalata is árulkodott továbbá, majd az egyik dolgozójuk nem tagadta le az Xperia 5 IV létezését és érkezését. Szakértői tippek szerint ez valamikor nyáron debütálhat, majd ősszel jelenhet meg, szokásos Sony-késéssel.

Forrás: ORIGO

További SmartPhone

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés