Connect with us
Hirdetés

technokrata

Új Wii kontrollert ad ki a Nintendo

Smart home

Új Wii kontrollert ad ki a Nintendo

A jelenlegi irányítónál pontosabban célozhatnak a Wii játékosok a konzol júniusban megjelenő új kontrollerével. A japán cég ígérete szerint a MotionPlus nevű eszköz tökéletesen leköveti a felhasználók kézmozdulatait, és egy teljesen új élményt ad majd a lövöldözős vagy a sportjátékok rajongóinak.

A Nintendo játékgépe, a Wii a mozgásérzékeny távirányítójának köszönheti az átütő sikerét, ugyanakkor a legtöbb bírálatot is a kontrollere miatt kapta. A konzol jelenlegi irányítójával ugyanis bizonyos játéktípusok, melyekben fontos szerepet kap a pontos célzás nem igazán élvezetesek. Ezen szeretne változtatni a japán cég a júniusban megjelenő új kontrollerével.

A MotionPlus nevű eszközben a jelenlegi kontroller érzékelői mellett három giroszkóp fogja segíteni a pontosabb irányítás. Az új távirányító a Nintendo szerint jelentősen emelni fogja a játékélményt a sport vagy a harci játékoknál. A kontroller nem lesz visszafelé kompatibilis, azaz a korábban megjelent játékokban nem lehet majd kihasználni a még nagyobb mozgásérzékenységét, és idáig összesen öt játékot jelentettek be, ami alkalmazza az új funkciókat, ezek a Wii Sports Resort, a Tiger Woods PGA Tour 10, a Garnd Slam Tennis, a Virtual Tennis 2009, és a Red Steel 2.

Elemzők szerint a kevés kompatibilis játék ellenére, akár harminc millió példányt is eladhat a Nintendo az eszközből egy év alatt. A Wii MotionPlus június nyolcadikán jelenik majd meg és 19,99 dollárba fog kerülni. Várhatóan a kontrollert támogató új játékokat is be fognak jelenteni a következő hónapban kezdődő E3 játékipari konferencián. Sokan új, mozgásérzékeny kontrollerek bejelentését várják az eseménytől a Playstation 3 és az Xbox 360 játékkonzolokra is, a Sony új kontrollerének nem hivatalos fotói pedig már meg is jelentek a neten.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/04/01/uj-wii-kontrollert-ad-ki-a-nintendo/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés