Smart home
Nehéz helyzetben a Sony
A Sony céget is elérte a gazdasági világválság, a vállalat 14 év óta először veszteséges. Hozzávetőlegesen 1,7 milliárd dolláros veszteséggel számolhat a Bravia TV és a Playstation gyártója. Drasztikus megszorítások előtt áll a cég, de lehet, hogy ez sem lesz elég – adta hírül a HWSW.
A leghíresebb japán vállalat, a Sony közel másfél évtized után veszteségesen zárja a márciusban véget érő pénzügyi évét, hozzávetőlegesen 1,7 milliárd dolláros veszteséggel számolnak. Az előző évben 4,14 milliárd dolláros nyereséget termelt a cég. A vállalat hatalmas költségcsökkentéseket tervez, ami magába foglalja a befektetések visszafogását és átütemezését, ebben az évben 2,8 milliárd dolláros kiadáscsökkentést tervez. Az átalakításban többek közt szerepel a gyártólétesítmények bezárása, a befektetések 30 százalékos csökkentése, illetve egyes üzletágak teljes átszervezése. A szoftverfejlesztés egy része Indiába, a hardvergyártás pedig Kínába kerül.
A vállalat decemberben jelentette be, hogy 16 ezer embert bocsátanak el a Sony különböző részlegeitől, illetve, a felsővezetők fizetését is csökkentik. Chubachi Ryoji a cég elnöke szerint, közép és hosszútávon ezek a lépések nem lesznek elegek, és ilyen bizonytalan piaci helyzetben bármikor további megszorításokra lehet várni. A Sony január 29.-én teszi közé a negyedéves mérleget – közölte a HWSW.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/04/01/nehez-helyzetben-a-sony/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





