Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mutogatással vezérelt számítógépek

Smart home

Mutogatással vezérelt számítógépek

A konzolok után a PC-k is beállnak a sorba.

Egyértelműen siker lett a Microsoft Kinect mozgásérzékelője. Az Xbox 360-hoz fejlesztett rendszer a Nintendo Wii sikere nyomán született, a Sony PS3 hasonló megoldásával (Move) egyetemben, ám míg a japánok technológia igényli egy kézzel fogható vezérlő használatát, addig a Kinect pusztán testünk mozgásával képes újszerű élményt nyújtani. Habár Redmond kifejezetten csak konzoljához hozta létre a rendszert, ügyeskezű fejlesztők más területekre is elmerészkedtek vele (például a robotika és a 21. századi szexualitás kapott érdekes behatásokat a Kinect révén).

Microsoft Kinect hasznalat kozben

Eddig közös jellemzője volt az ilyen „garázsprojekteknek”, hogy azokhoz egyedileg kellett drivert eszkábálni, ugyanis a Microsoft nem adott ki meghajtóprogramot PC-s környezetre. Ez változik nemsokára: Bill Gates cége bejelentette, hogy még a tavasz folyamán elérhetővé teszik azt a fejlesztői készletet (SDK), amivel Windows alatt is működésre lehet bírni a mozgásérzékelőt. A Microsoft Research (MSR) és az Interactive Entertainment Business (IEB) közreműködésével készülő – egyébként ingyenes – SDK véglegesen kiszakíthatja a játék-kiegészítők sorából a Kinectet, ma még beláthatatlan lehetőségeket tárva a mindennapi életben való felhasználás felé.

Erre az eseményre már a tavaly novemberi megjelenés óta vár egy technikára fogékony, kísérletezni szerető közösség (amint azt fent említettük, néhányan nem is bírták kibekkelni ezt az időpontot). Mindazonáltal az eddig kitartók is meglepődtek a bejelentés nyomán, mert egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a Microsoft meg fogja tenni ezt a lépést. Korábban sokan úgy vélekedtek, hogy Redmond azért nem szeretné PC-s körben viszontlátni a Kinectet, mert abban konkurenciát lát a fejős tehénként is működő Xbox üzletág masináival szemben.

Ez a lépés viszont akár lendületet is adhat a stagnáló PC piacnak.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés