Connect with us

Hirdetés

technokrata

Xbox helyett eBox

Smart home

Xbox helyett eBox

Játékkonzol a Lenovo-tól.

A kínai alapítású vállalat az elmúlt években akkorára hízott, hogy az IBM személyi számítógépeket fejlesztő-gyártó részlegének lenyelése után hasonlóan nagy fába vághatta fejszéjét. Mérnökeinek egy csoportja videojáték-konzol fejlesztésével foglalkozik – az eBox fantázianévre keresztelt készülék nagyban hasonlítani fog a Microsoft Xbox 360 masinájára. A vállalat a lépéstől két téren is előrelépést vár: egyrészt bevételeinek növekedésére számít, másrészt arra, hogy sikeres szolgáltatás-orientált üzletágat hozhat létre.

Külön finanszírozza a fejlesztéseket a vállalat: a belső mérnökökből alapított csoportot augusztus elején külső cégbe szervezte ki. A Beijing eedoo Technology névre keresztelt szervezet gőzerővel dolgozik a projekten; tervük szerint először (még 2010 vége előtt) a milliárdos helyi piacot, azaz Kínát célozzák meg a leendő konzollal. Kedvező fogadtatásra számítanak, és ezt olyan fejlesztésekkel szeretnék elérni, mint a Microsoft Kinect-féle mozgásérzékelő. A Wall Street Journal beszámolója szerint az eBox korai prototípusaival egy speciális kamera révén is kommunikálhatott a felhasználó. Emellett nagyfelbontású tévékkel is kompatibilis lesz, illetve erősen támaszkodik majd az online tartalomletöltésre – érdekes kontrasztot adva ezzel a Sony vezérigazgatójának minap tett bejelentésével.

Lenovo ebox

forrás: China Daily

Zeebo
A kínaihoz hasonló helyzet késztette a brazilokat egy internetes letöltésre alapozó konzol, a Zeebo létrehozására. Ezzel a masina elkerülte, hogy a kalózkodás miatt bevételkieséssel kelljen szembenézniük, ám maga a konzol nem is vált népszerűvé.

Egyelőre nem ismert, hogy mely játékfejlesztő cégek hoznának létre eBox-exkluzív programokat a konzolra. Ha figyelembe vesszük a helyi szoftverkalózkodás mértékét, akkor eléggé valószínűtlennek tűnik, hogy tolonganának a programozók. Éppen emiatt valószínű, hogy a leendő játékok java előfizetéses modellben kerül terjesztésre, és mint ilyen, Internet-hozzáférést igényel majd.

A rizs hazájában uralkodó állapotok felvetnek egy másik kérdést is. Míg a Microsoft, a Nintendo vagy a Sony megteheti, hogy profit nélkül (vagy egyenesen veszteségesen) árusítja saját konzolját – hiszen bevételeinek zömét úgyis az eladott játékok licenceiből befolyó összegek adják -, addig ezt a kínaiak a szoftverlopások magas száma miatt nem engedhetik meg maguknak. Ez azonban akaratlanul is oda vezethet, hogy a vas maga jóval többe fog kerülni, mint amennyit a helyiek még kifizetnének érte, ami akár előre borítékolhatja is a bukást.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés