Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új irányt vehet a tévék fejlődése

Smart home

Új irányt vehet a tévék fejlődése

LCD? Plazma? (O)LED? Egyik sem.

Évek óta napirenden van a SED-tévék megjelenése, ám eddig minden egyes alkalommal, amikor úgy tűnt, zöld utat kapnak, elhalasztották a bemutatót. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a szabadalmi tulajdonlás kérdésében a fejlesztők nem tudtak megállapodni egymással. Nemrég azonban a Canon kritikus fontosságú lépést tehetett az ügyben: javára ítéltek szabadalmi kérdésben. Ezzel a japán vállalat lehet az első, amely kereskedelmi forgalomban kapható SED televíziós készülékeket készíthet.

Mi nehezítette eddig a technika kibontakozását? Nos az, hogy a Canon úgynevezett allicencet szerzett a SED-del kapcsolatban. A cég nekilátott saját tévéket készíteni, és az első prototípusokat már két évvel ezelőtt be is mutatta. A szabadalom egyik tulajdonosa, az Applied Nanotech azonban bíróság elé citálta az ügyet, azt állítva, hogy a licencelési eljárás voltaképp illegális volt, és így a Canonnak nincsen joga a SED technológia használatához. A mostani döntéssel azonban végleg elhárult minden jogi akadály, hiszen a bíróság a Canon javára döntött.

Kérdés persze, hogy be tudja-e hozni a SED a lemaradását, amely elsősorban nem is a folyadékkristályos vagy plazma megjelenítőkkel szemben érzékelhető, hanem a nagy jövő előtt álló OLED a komoly konkurens. Az ez utóbbiban érdekelt Samsung és Sony sem kispályás cégek ahhoz, hogy ne ragadjanak meg minden lehetőséget a szerves fénykibocsájtó diódákat alkalmazó technika elterjesztésére, vagyis a következő néhány évben tovább folyhat a laposképernyős tévék harca a vásárlókért. És ha a Canon-féle megoldás kerül ki győztesen, akkor akár új irányt is vehet a televíziós készülékek fejlődése.

SED technológia
Vékony, LCD-szerű kialakítás, katódsugárcsöves tévékre jellemző fényerő és válaszidő; ez a SED (surface conduction electron emitter display) TV. Tulajdonképpen az ősöreg katódsugárcsöves eljárást fejlesztették modernkori szintre – minden egyes alpixel külön elektronágyút kap a technika révén, így kicsiben hasonlít a CRT-re. Ugyanakkor vékony kialakítású és relatíve keveset fogyasztó készülékek hozhatók létre általa – nagy volumenű gyártás esetén olcsón.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés