Smart home
Nikon – a kép szívében
Indul a Nikon nemzetközi fotóverseny 2008-2009-es évadja.
A Nikon Europe bejelentette, hogy elindítja a Nikon nemzetközi fotóverseny idei évadját. Ez a rendkívül népszerű fotóverseny harminckettedik éve. A tavalyi pályázat több mint 16.000 indulót vonzott 135 országból, akik összesen több mint 47.000 fotóval neveztek.
A pályamunkákat 2008. szeptember 1. és november 30. között fogadják a szervezők. A verseny témája az ˝At the heart of the image˝ (A kép szívében), mely egyúttal a Nikon jelmondata. A témával a Nikon arra ösztönzi a fotósokat, hogy olyan képeket készítsenek, mely felkavarja a szenvedélyeiket, és bemutatja az élet gazdagságát és emberi sokszínűségét.
Az előző évek versenyeihez hasonlóan két kategóriában lehet nevezni. Az egyik a ˝Szabad téma˝ kategória, amelybe a fotósok tetszés szerint választott képükkel nevezhetnek. A másik kategória ˝Az én bolygóm˝, ahová a szervezők olyan képeket várnak, amelyek a környezetet vagy a mindennapok pillanatait ábrázolják.
Valamennyi pályaművet profi nemzetközi fotósgárda bírál el. A Nikkor márka 75. évfordulóját ünnepli az idén, ezért az 54 általános díj és a Nagydíj mellett egy különdíjat is odaítélnek majd egy kiemelkedő képnek. A verseny minden fotós számára nyitott: amatőrök és profik egyaránt nevezhetnek a világ bármely tájáról. A nyertes képeket és készítőik nevét az NPCI webhelyén, az NPCI kiállításain és sajtóközleményekben lehet majd megtalálni.
Az NPCI 2008–2009 eseményt a Nikon arra is felhasználja, hogy folytassa ˝A Játék Joga˝ elnevezésű humanitárius szervezet támogatását: minden európai és afrikai pályázó után 2 euróval támogatja a csoportot. A Játék Joga a hátrányos helyzetű gyermekeknek igyekszik segíteni az élethez szükséges képességek kifejlesztésével, valamint az egészségük javításával és a békés életkörülmények megteremtésével, sport- és játékprogramokon keresztül.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2008/07/24/nikon-a-kep-sziveben/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





