Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teljesen eltűnik a HD DVD

Smart home

Teljesen eltűnik a HD DVD

Még a Microsoft is a Blu-ray mellé állni látszik.

Két hete írtunk arról, hogy a Microsoft is felhagy a HD DVD támogatásával. Ismeretes, hogy a redmondi cégóriás konzoljához ilyen formátumú külső meghajtókat készítettek és forgalmaztak – a Warner átállásával azonban megpecsételődött a következő generációs optikai adattároló sorsa. A Toshiba február közepére be is jelentette, hogy felhagy a készülékek fejlesztésével, gyártásával, promóciójával. Úgy tűnt tehát, hogy a népszerű microsoftos konzol meg kell elégedjen DVD-meghajtójával.

Nemrég azonban arról számolt be a Financial Times, hogy a Sony tárgyalásokat folytat az ezen a téren riválisának számító amerikai céggel, annak érdekében, hogy az Xboxhoz készülhessen Blu-ray drive. Stan Glasgow, a Sony amerikai részlegének elnöke szerint a két fél álláspontja közeledni látszik, a Microsoft nem zárkózik el attól, hogy lehetővé tegye a kéklézeres meghajtó illesztését. Ezzel teljessé válna a konzolok terén is ez a fajta megoldás – a Playstation 3-ban ugyanis már kezdetektől fogva a Blu-ray technológia teljesít szolgálatot.

Persze még közel sem beszélhetünk kész megállapodásról. Az sem tiszta, hogy egy esetleges pozitív döntés esetén miként jelenne meg a rivális technológia az Xboxban. Vajon annak Elite változatába kerülne beépítésre (kihagyva az alap DVD-drive-ot), vagy a korábban megszokotthoz hasonlóan külső eszközként kínálnák – ezek a részletek később derülnek ki, ha a két óriásvállalat megállapodik. Mindazonáltal a Microsoft egyelőre semmilyen információt nem kívánt adni a Blu-ray és konzolgépe kapcsán.

Nem csak Redmonddal folytat tárgyalásokat a Sony. Glasgow arról számolt be, hogy az Applel-lel is tárgyalóasztalhoz ültek. A Sony ugyanis szeretné elérni, hogy az Apple Mac notebook és asztali számítógépeik mindegyikében a Blu-ray meghajtókat favorizálja a hagyományos DVD eszközökkel szemben. A népszerűség további növelését pedig az árcsökkentésben látja a távol-keleti vállalat: Glasgow úgy vélte, hogy idén 300 dollárra, jövőre pedig 200 dollárra csökken majd a lejátszók átlagos ára.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés