Smart home
Tanuljunk szerepjátékkal!
Azon tanulók számára, akik figyelme igencsak elkalandozik a végeláthatatlan előadások alatt, a segítség úton van.
Az Edingburgh-i The Street nevű vállalat által fejlesztett megoldás révén a tanulóknak lehetőségük nyílik a tananyagot szerepjáték formájában elsajátítani. A vállalat igazgatója, Nigel Kirkpatrick szerint köztudott, hogy Edingburgh-ben az oktatás két dologból áll: a gyakorlatból és sok másból. „Mindenki azt kérdezi, hogyan lehet az embereket a leghatékonyabb módon képezni?”
A The Street szerint a cég virtuális technológiája forradalmasíthatja a munkahelyi képzést azáltal, hogy játékot alkalmaz az oktatás során. A tanulók színészekké válnak a játékban, és a számítógép egerét használva követik az instrukciókat és végzik el a feladatokat. A tanár pedig csak tanácsokkal látja el őket.
Első körben az élelmiszerbiztonság területén próbálják ki a tanulók. Hat órányi előadás helyett egy virtuális teszten kell átesniük, melyben olyan egyszerű feladatokat kell megoldaniuk, mint a szendvics- és süteménykészítés a vállalati kantin számára.

Mint ismeretes, a The Street olyan “start-up” vállalkozás, amely Internet-alapú 3D technológiát alkalmazó megoldásokkal foglalkozik. Az általa fejlesztett virtuális bevásárlóközpont a themallplus.com, ahol a vevők háromdimenziós térben vásárolhatnak, ugyanúgy, mintha csak a plázában lennének.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2007/05/25/tanuljunk-szerepjatekkal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





