Smart home
Az első színes, A4-es e-papír
Behajlítható, vékony, keveset fogyaszt – és színes.
Már több mint fél évtizede várunk arra, hogy az elektronikus papír „mindjárt” megjelenik. Számos fejlesztés történt már e tekintetben, azonban mindmáig nem tudott kereskedelmi forgalomban széles körben elterjedni egyetlen termék sem. És habár erről most sincsen szó, a dél-koreai LG Philips újdonságára érdemes odafigyelni. A prototípus formájában létező e-papír ugyanis olyasmire képes, amire a többiek eddig nem – négy színárnyalat (fekete, sötétszürke, világosszürke, fehér) helyett 4096 színt tud megjeleníteni.
Szöultól 40 kilométerre északra, az koreai NDK határától nem messze telepítette le az LG Philips azt a gyártóüzemét, melyben vékony üvegpaneleket gyártanak folyadékkristályos kijelzőkhöz. A Paju névre hallgató helyiség üzeme adott otthont a színes elektronikus papír első prototípusa létrehozásának – a hétköznapi papírt idéző fejlesztés minden eddiginél nagyobb, A4-es (36 centiméteres) méretben készült el. Mindössze 300 mikrométeres vastagsággal rendelkezik, így nem is meglepő, hogy könnyedén meghajlítható – összehajtogatni azonban (még) nem lehet.
Egy alapvető követelményt minden e-papírnak ki kell elégítenie: nagyon alacsony fogyasztással kell rendelkeznie. Ezt néhány éve úgy oldották meg a fejlesztők, hogy a felületen megjelenített ábrák, szövegek adott helyzetben való rögzítése nem kerül energiába, csupán a változtatás igényel áramforrást. Nos, ez az LG Philips esetében sincsen másként, amint azt Csung In-Je, a cég egyik alelnöke nemrég bejelentette.
Egyelőre nem tudni, hogy mikor jelenhet meg kereskedelmi forgalomban egy e-papír készülék, de támpontot adhat, hogy az első, 10,1 colos méretű, fekete-fehér modell 2005 októberében lett kész – és ebből azóta sem vált boltban megvásárolható eszköz. A fejlesztés ugyanakkor folyamatos, hiszen a jelenlegi szintet egy 2006 májusában debütált modell előzte meg: akkor 14,1 colos átlóval bíró elektronikus papírt tudott előállítani a távol-keleti vállalat. Kénytelen is komoly erőforrásokat fordítani a projektre a vállalat, hiszen a riválisok is dolgoznak: nemrég számoltunk be a Fujitsu és az E-Ink hasonló irányba mutató lépéseiről.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2007/05/17/az-elso-szines-a4-es-e-papir/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





